kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Metaverzum: másra használnák a fogyasztók, mint a vállalatok

A PwC legfrissebb felmérésben 5000 amerikai fogyasztó és 1000 üzleti vezető bevonásával vizsgálta a metaverzummal kapcsolatos vélekedéseket és felhasználási terveket. A válaszokból kiderül, hogy az üzleti vezetők 66%-a szerint vállalatuk már jelenleg is aktívan foglalkozik a metaverzummal, míg a fogyasztók 50%-a tartja érdekesnek a lehetőségeit. A vállalatok figyelme elsősorban a belső felhasználásra és tartalomgyártásra irányul, míg a fogyasztók legnagyobb arányban a digitális helyszínek felfedezése iránt érdeklődnek.

Az üzleti vezetők 66%-a gondolja úgy, hogy vállalata elkötelezett a metaverzumhoz kapcsolódó aktivitásokban, és többségük szerint már most, de legkésőbb három éven belül az üzleti stratégiájuk része lesz.

A fogyasztói oldal legnagyobb arányban – mintegy 65%-ban – az új, digitális helyszínek felfedezését tartja a metaverzum legérdekesebb felhasználási területének.

A vállalatvezetők legnagyobb arányban, 42%-ban az onboarding és egyéb tréningek támogatásában látják a metaverzum hasznát, amit a kollégákkal való interakciók elősegítése követ 36%-kal.

A metaverzumhoz kapcsolódó félelmek között vállalati és fogyasztói oldalon egyaránt a kiberbiztonsági és az adatvédelmi kockázatok szerepelnek első helyen.

A fogyasztók 64%-a tart a technológia társadalmi hatásaitól – 61%-uk pedig egyetért azzal az állítással, miszerint a metaverzum leginkább a fiatalabb generációknak szól.

Ezzel szemben az üzleti vezetők komoly lehetőségeket látnak a metaverzumban, a válaszadók több mint fele gondolja úgy, hogy teljesen forradalmasíthatja az üzleti folyamatok működését.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart

Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk

Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk