Melyek a HR-es legnagyobb hibái az álláskeresők szerint?
Nincs visszajelzés, inkompetens HR-es, érzéketlen interjúztatók. Ezekkel a panaszokkal találkoznak a leggyakrabban az álláskeresők a munkaerő-kiválasztás során. A jelentkezők kiemelték: sok cégnél a HR-es interjút előszűrésként alkalmazzák. A szakmai terület vezetőjével csak ezt követően beszél a pályázó.
Nem tudja a munkaadó, kit keres
Nagyjából hasonló tapasztalatokat szerzett álláskeresése közben Károly is. Igaz, a vezetői pozícióra pályázó férfit inkább az interjúztatók határozatlansága hökkentette meg. "Már rengeteg csoportos állásinterjún - a szaknyelvben Assessment Center - vettem részt ennél a cégnél, számos alkalommal visszarendeltek egy újabb interjúkörre. Eközben látszott, hogy szinte semmi koncepciójuk nincsen. Miközben nekem végig a legjobb formámat kellett hoznom, ők azt sem tudták, milyen irányba halad a kiválasztás és egyáltalán, mit várnak tőlem" - panaszolja.
Életvezetési tanácsadás, mint HR-es diktátum
Gyakran viszont a fejvadászok túlzott rámenőssége ronthat a helyzeten. A külkereskedelmi és közgazdász végzettségű Évát egy ilyen szakember hozta ki a sodrából. A hölgy ugyanis az egész beszélgetés alatt úgy érzékelte, hogy a fejvadász, pusztán egy szakmai önéletrajzra támaszkodva, az íróasztal mögül jobban akar érteni az életéhez mint saját maga. "Szinte egész idő alatt azt kellett hallgatnom, miért nem vagyok elég ambiciózus, hogy nem lát egységes karrierívet az eddigi pályafutásomban. Azt mondta, végzettségem és szakmai múltam alapján már régen vezető pozícióban lenne a helyem. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy nem akarok vezető lenni, nekem épp az tetszett eddig a munkáimban, hogy a szakterület más és más oldaláról megközelítve dolgozhattam különféle projekteken, a legjobb kollégákkal. Értetlenkedve fogadta az érveimet" - panaszolja Éva.
Érzéketlen interjúztatók
Bosszantja az álláskeresőket, ha az interjúztatók nem veszik figyelembe egy-egy szakmai visszalépés mozgatórugóit. Egy képzettségnél alacsonyabb szintű munka elvállalásának hátterében sokszor adósság, a család rossz anyagi helyzete áll. A "túlképzetteket" sok esetben azzal az érvvel rázzák le a munkaadók, hogy hamar otthagyná a munkahelyet, nem érezné jól magát.
Nincs visszajelzés a pályázatra
Ugyancsak vörös posztó az álláskeresőknek a visszajelzések hiánya. Gyakran hónapokig sem kapnak érdemleges információt a beküldött pályázati anyagokról, a már lezajlott állásinterjúk eredményéről. Még akkor sem, ha esetleg maguk is gyakran érdeklődnek ez ügyben. A hasonló esetekben akár több tucat jelentkezőnek kiküldött, elutasító, személytelen hangvételű, sablonszöveggel megfogalmazott kör-email sem sokkal rokonszenvesebb...
Gyanúsan gyors elutasítás
Persze adódhatnak olyan helyzetek is, amikor épp a villámgyorsan érkező negatív visszacsatolás kelthet gyanút az álláskeresőben. "Irodai munkára jelentkeztem. Az interjú pár perc alatt, néhány gyors kérdéssel lezajlott. Hazamentem, de épp csak behúztam magam mögött a bejárati ajtót, a postafiókban már ott is volt az email. Ebben sajnálattal tájékoztattak, hogy nem kapom meg az állást. Biztos nem voltam nekik szimpatikus, azért lett ilyen gyorsan vége"- panaszolja el az álláskereséssel kapcsolatos egyik negatív élményét egy internetes fórumozó.
A nyertes megvan, az állást mégis kiírják
Épp ennyire bosszantónak tűnhet álláskeresői szemmel, amikor az interneten még aktuálisnak tűnő, de tulajdonképpen már lejárt hirdetés szerepel csalogatóként. Ez persze nem mindig a fejvadász, hanem az oldalt karbantartó informatikus, vagy a megbízó felelőssége is lehet, aki vészhelyzet esetére tartogatja a nem aktuális hirdetésekre beérkezett anyagokat is. Az álláskeresőket ez viszont nem nagyon érdekli... Szintén találkozhatunk a problémával a közszférában, amikor egy megüresedett álláshelyet meg kell hirdetni, ám a kiíró már előre tudja, kit fog felvenni. Ilyen esetben formálisan fogadják a pályázatot, azonban valamilyen ürüggyel gyors elutasítás lesz a vége. Ha "ügyes" a munkaadó, támadhatatlan okot keres. Ha kevéssé rutinos és törvénybe ütköző okot ír az elutasítás indoklásaként (például: 50 év feletti jelentkezőt nem fogadunk), akkor az az Egyenlő Bánásmód Hatóságánál megtámadható.
Takács Gabriella
Monster.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Hangosabbnak kell lennie a HR-nek: karriersztorik a Mercedesnél és a Molnál 1 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja