Így látták a HR vezetők 2021-et: Jagudits Ákos, Astotec Automotive
„Merjünk alultervezni, ezzel előrébb leszünk.” Egy tanulságos mondat Jagudits Ákos számára ebből az évből. Az osztrák hátterű, 1000 fővel Pápán működő, tavaly 23 milliárd forintos árbevételt elért autóipari cég, az Astotec Automotive (októberig Hirtenberger néven működött) HR vezetője szerint 2022-ben a hagyományos HR eszközök mellett a pszichés terhelést tompító, csökkentő wellbeing és mentális egészségfejlesztések lesznek megtérülő befektetések.
1. Mit tart a legnagyobb eredménynek 2021-ben a vállalat HR vezetőjeként?
A VUCA (angol betűszó, a volatile - változékony, uncertain - bizonytalan, complex - bonyolult, ambiguous - többértelmű angol szavak kezdőbetűiből áll össze – a szerk.) turbulenciáiban sikerült a csapatot egyben tartani. Az idei folyamatos változások, váratlan események ellenére a prioritást, fókuszt és az együttműködési hajlandóságot hatékony szinten tudtuk tartani 2021-ben is. Érzelmi és energiahullámokból is volt bőven idén, de ennek ellenére az elköteleződés erejének köszönhetően nagyon jól vettük a szakmai akadályokat.
2. Mi volt a legnagyobb kihívás az ön számára?
Óriási kihívás és érzelmi energia az egyének, csoportok vélt érdekeinek összehangolása a valós szervezeti igényekkel. Mindenki kiváló valamiben, mindenkinek vannak jó képességei, elképzelései, ötletei, véleménye, de hogy a szervezet adott helyzetében mely viselkedés, melyik irány a „legjobb” azt valakinek össze kell hangolnia. Ehhez folyamatos dialógusban kell lennünk a kollégákkal (belső vevőinkkel) és a kölcsönös visszajelzések mentén fenntartani a teljesítményt.
3. Milyen tapasztalatot, tanulságot visz magával ebből az évből?
Több okból is kedvelem azt a pragmatista mondást, hogy „a kész jobb, mint a tökéletes”, ugyanis tökéletes az nincs, másfelől az evolúció is a folyamatos fejlődést szorgalmazza, jutalmazza, ami összecseng „a kevesebb az több” minimalista elvével. A jelenlegi kihívások agilis, prompt jó döntéseket, megoldásokat kívánnak, hogy a kollégák könnyedén, lehetőleg stresszmentesen tudják a sprintjeiket futni. Az egy komoly vezetői feladat és felelősség, hogy a menetzajt annyira csökkentsük, hogy a kollégák érezzék a hatékonyságukhoz szükséges stabilitást. Nálunk ezt a szinergiát sikerült megtartani, de bele is tettünk rengeteg energiát. Szóval a tanulság, hogy merjünk alultervezni, ezzel előrébb leszünk.
4. A három szakmai szót, ami idén leggyakrabban felmerült?
Hogyan? - a kollégák már rég tudják, hogy mik a céljaik, ismertek a KPI–k (kulcs teljesítménymutató – a szerk.), a vezetők pedig azért vannak, hogy a hogyanban/megvalósításban támogassák, kísérjek őket
Horizontális - a silókban és a kizárólag vertikalitásban való gondolkodás a szervezetek és a szervezeti kultúrák megrekedését mutatja. Az igazi fejlesztők a horizontális célokat, projekteket működtetnek, szinkronizálnak össze, ehhez kell egy érett management
Proaktivitás – rendelkezünk-e annyi tapasztalattal (pl Covid), adattal, hogy időben jelezzük a kívánt/szükséges beavatkozási pontokat egy előnyösebb kimenet érdekében és ha nem akkor mi alapján lépjünk tovább.
5. Mit vár 2022-ben HR-vezetőként?
Minden évet úgy zárunk, hogy megfogalmazzuk a learning pointjainkat, azaz, hogy mit kellett volna másképp csinálni, ami egy nagyon őszinte, értékes beszélgetés. Amennyiben ezeket a tudatos felismeréseket be tudjuk építeni a 2022-es működésünkbe, akkor ismét egy magasabb szinten tudunk HR-eskedni. Amire azért is szükség van, mert minden előjel meg van rá, hogy nem lesz egy könnyű, újratervezésektől mentes év a 2022-es. A közelgő hullámok számát és erejét nem ismerve navigáljuk a csónakot és motiváljuk egymást. Az ismert HR mainstream folyamatok mellett a pszichés terhelést tompító/csökkentő wellbeing - mentális egészségfejlesztések a legkívántabb és megtérülőbb beavatkozások.
A nyitóképen Jagudits Ákos
Visszatekintő sorozatunk korábbi cikke:
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Felmérés: Jelentősen javítja a dolgozók teljesítményét a közös kávészünet 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja