Idén is díjazták az év külföldi vállalatvezetőit
A Budapest Business Journal (BBJ) és a Magyar Befektetési Ügynökség (HIPA) közös gálaestjén hetedik alkalommal díjazták a Magyarországon élő és dolgozó külföldi vállalatvezetőket. A Budapest Business Journal „Expat CEO of the Year" díját Erik Slooten, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary vezérigazgatója kapta a szakmai zsűritől, míg a HIPA különdíjával a Jaguar Land Rover Hungary mérnök igazgatóját, Nevijo Mance-t tüntették ki tevékenységéért.
A fődíjat az a vezérigazgató kaphatja, aki kiemelkedő szakmai tudásával és az év során elért eredményeivel a legtöbbet tette nemcsak a hazai fejlődésért, hanem az általa vezetett vállalat nemzetközi elismertségéért is. A rendezvény társszervezője, a HIPA célcsoportját és legfontosabb partnereit az expat vezérigazgatók jelentik. A szervezet elsődleges feladata, hogy minél több befektetést vonzzon az országba, de nagy erőfeszítéseket tesz azért is, hogy a Magyarországot választó befektetők számára minőségi hazai beszállítókat találjon. A szervezet által támogatott és átadott különdíj annak a külföldi vezérigazgatónak jár, aki az elmúlt évben a legtöbbet tette a magyar beszállítókért és a hazai KKV-szektor erősítéséért. Az idei gálán Nevijo Mance érdemelte ki az elismerést, aki egy a Jaguar Land Rover Hungary eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről szóló kisfilm vetítését követően vette át a díjat.
Ésik Róbert, a HIPA elnöke megjegyezte, hogy az elmúlt 18 hónap "rendkívüli kihívást jelentett", ezt rögtön ki is egészítve azzal, hogy gazdasági szempontból a fellendülés ígéretes jelei mutatkoznak már most is.
Az Expat CEO of the Year díjat odaítélő szakmai zsűri tagjai:
- Melanie Seymour, a BlackRock Budapest korábbi globális ügyfélszolgálati vezetője 2017-2019.
- Lippai-Nagy Írisz, a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) vezérigazgatója.
- Sávos András, a DUIHK elnöke, valamint a Knorr Bremse globális vállalati rendszerek és stratégiai projektek alelnöke.
- Ésik Róbert, a Magyar Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
- Román Balázs, a Budapest Business Journal vezérigazgatója.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi... Teljes cikk
A világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának tartott Dell új irányelvei szerint nem jár előléptetés azoknak a munkavállalóknak, akik nem... Teljes cikk
Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk
- Munka világa Covid után: Újraíródnak az irányítási stratégiák 2 éve
- Befektetőket szerveznek a Tungsram létszámcsökkentésével érintett településekre 2 éve
- Díjazták az év külföldi vállalatvezetőjét 2 éve
- Visszatért a vállalatvezetők beruházási kedve 2 éve
- Stratégiai fontosságú a munkavállalók képzettsége és állapota - így látják a vezérigazgatók 3 éve
- Szolidaritási alapot hoz létre a BKIK a kamarai tagdíjak egy részéből 3 éve
- Ezekkel az adóügyi könnyítésekkel számolhatunk 2021-ben 3 éve
- Csaknem egymilliárd forinttal támogat az állam Móron egy japán beruházást 3 éve
- Feltenné a szolgáltatószektort a pályaválasztási térképre az AmCham és a HIPA 4 éve
- Ötven munkahelyet teremt Debrecenben a Sensirion 4 éve
- 5 technológiai és munkaerő-piaci trend a 2020-as évre 4 éve