Külföldi vállalatvezetőket díjazott a BBJ és a HIPA
Ötödik alkalommal díjazott külföldi vállalatvezetőket a Budapest Business Journal (BBJ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közös gálaestjén. A BBJ „Az év külföldi vállalatvezetője” díját a szakértőkből álló grémium Taira-Julia Lamminak, az ABB Kft. vezetőjének ítélte oda, míg a HIPA partnerségi különdíját Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres ügyvezető igazgatója kapta - írják sajtóközleményükben.
A díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezető kaphatja, aki az adott év során kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. Idén az elismerést az ABB Kft. vezetője, Taira-Julia Lammi tudhatja magáénak.
Taira-Julia Lammi megköszönte a szakmai zsűrinek az elismerést és a magyarországi ABB Kft. dolgozóinak az egész éves támogatást: „A kollégáim és csapatmunka nélkül most nem állnék itt ezzel a díjjal” - mondta az Év külföldi vállalatvezetője a díjátadást követően.
A hazánkban élő külföldi vállalatvezetők fontos partnerek a rendezvény társszervezője, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) számára. A HIPA elsődleges feladata az új befektetők Magyarországra vonzása mellett a hazánkban már letelepedett vállalatok újrafektetéseinek elősegítése, valamint a hazai vállalatok integrálása a multinacionális szereplők beszállítói értékláncába.
A HIPA által alapított és odaítélt „Partnership Award” különdíj azt a külföldi cégvezetőt illeti, aki a megelőző esztendőben a legtöbbet tette a magyarországi beruházási környezet népszerűsítéséért. Az idei gálán ezt az elismerést Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres ügyvezető igazgatója kapta.
A rendezvényen felszólalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese is, aki elmondta, hogy a külföldi vállalatvezetők által behozott tudásérték mennyire fontos Magyarországnak. Nélkülük a magyar gazdaság helyzete nem lenne ennyire prosperáló.
A BBJ Expat CEO of the Year díj odaítéléséről döntő grémium tagjai:

A HR Portal korábban interjút készített Taira-Julia Lammival a zöldiparról, az együttműködő robotokról és a női mérnökök mentorálásáról.
A hazánkban élő külföldi vállalatvezetők fontos partnerek a rendezvény társszervezője, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) számára. A HIPA elsődleges feladata az új befektetők Magyarországra vonzása mellett a hazánkban már letelepedett vállalatok újrafektetéseinek elősegítése, valamint a hazai vállalatok integrálása a multinacionális szereplők beszállítói értékláncába.
A HIPA által alapított és odaítélt „Partnership Award” különdíj azt a külföldi cégvezetőt illeti, aki a megelőző esztendőben a legtöbbet tette a magyarországi beruházási környezet népszerűsítéséért. Az idei gálán ezt az elismerést Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres ügyvezető igazgatója kapta.
A rendezvényen felszólalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese is, aki elmondta, hogy a külföldi vállalatvezetők által behozott tudásérték mennyire fontos Magyarországnak. Nélkülük a magyar gazdaság helyzete nem lenne ennyire prosperáló.
A BBJ Expat CEO of the Year díj odaítéléséről döntő grémium tagjai:
- Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
- Lippai-Nagy Írisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) ügyvezető igazgatója
- Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója
- Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke
- Román Balázs, a Budapest Business Journal vezérigazgatója
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Női oktató kapta idén a Gács-András díjat
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év eleje a felmondások ideje?
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja
- A Lego régiós vezetője lett az év külföldi vállalatvezetője Magyarországon 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? 3 hónapja