Idén melyik cég lesz a legsportosabb?
Már csak néhány napig lehet jelentkezni az ország legsportosabb munkahelye címért történő versengésre. A Kihívás Napja a munkahelyek számára egy hónapig tart, a jelentkezési határidő pedig április 29 - írják sajtóközleményükben.
- A csapattagok párokba vagy kisebb csoportokba szerveződve mozognak hetente minimum egy alkalommal különböző szabadidős vagy termi edzéseken. Valaki a fallabdában, más a futásban, biciklizésben, zumbában vagy egyéb fitness edzésekben találta meg a számára legközelebb álló mozgásformát. Egészen az eredményhirdetésig senki sem gondolta, hogy az általa átlagosnak vagy kevésnek hitt mozgás ilyen jó helyet jelent egy országos versenyben. Minden csapattagnak és részt nem vett munkatársnak is nagy motivációt jelentett az elért eredményünk és még nagyobb lelkesedéssel állt az egészséges mozgáshoz- mondta el a munkahelyi főszervező.
A tavalyi nagy siker meg is hozta az eredményét, hisz jelenleg még tart a jelentkezés, de az már biztos., hogy az újhartyáni cég idén a két csapat helyett hárommal jelentkezik a Kihívás Napjára.
Kihívók kerestetnek
Tavaly összesen 83 munkahelyi csapat 595.159 percet mozogott az egy hónapig tartó kihívás ideje alatt. A Kihívás Hónapja május elsején indul, jelentkezni a www.kihivasnapja.hu online felületen lehet április 29-ig.
A május 29-i Kihívás Napjára a munkahelyeken kívül települések/önkormányzatok, oktatási intézmények, tűzoltóparancsnokségok és sportszervezetek vehetnek részt, számukra a jelentkezési határidő május 20.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 5 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 6 napja
- Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete