Hatalmas béremelés jöhet a vendéglátásban
2018 januártól a mostani 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimum helyett, akár 240 ezer vagy magasabb bérhez juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók. Az erről szóló kollektív szerződést akár már 2017 őszén aláírhatják - írja a Magyar Idők.
"A turizmusban nem találkoztunk még ilyen méretű munkaerőhiánnyal, amelynek orvoslását markáns szemléletváltással kell kezdeni. Egy olyan ágazati kollektív szerződésen dolgozunk, amely a jövő évtől a legmagasabb bérminimumot biztosítja a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén" - mondta a lapnak a munkaadói oldalt képviselő ÁPB-társelnök, aki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) alelnöke is.
A béremelés mellé garantált bérkiegészítést is ígérnek a dolgozóknak. A lap szerint a megállapodás mindenkire érvényes lesz, aki a kétoldalú bizottságban képviselteti magát, illetve aki önként csatlakozik. Jelenleg is van kollektív szerződés, amelyet még 2001-ben Matolcsy György terjesztett ki az ágazatra, most ezt fejlesztenék tovább. A szerződés nem csak az újoncokra lesz érvényes, hanem a régóta az ágazatban dolgozókra is.
Hülvely István szerint a jövedelmek kifehérítését célzó, drasztikus ágazati béremelés azért is lesz fontos versenyképességi tényező, mert rövid időn belül helyzetbe hozza a tisztességes adófizető cégeket a turizmusban köztudottan széles spektrumú szürkezóna szereplőivel szemben.
A szállodaszövetségnél úgy látják, itt az ideje, hogy fehéredjen a stratégiai ágazat, mert hiába bővül a tiszta piac és javulnak a turisztikai eredményeink, ezzel párhuzamosan nőne a szürke- és feketezóna is, azonban annak kiszolgálására nem áll rendelkezésre kellő számú munkaerő.
Hülvely István szerint az országos átlagnál vállaltan magasabb, bejelentett és adózott, vagyis tisztuló alapjövedelmek újra vonzóvá tennék az ágazatot az elvándorolt munkaerő számára.
Hülvely a borravalót jelentős forrásnak tekinti a "feketézésben", amit az általános szervizdíj kiterjesztésével lehetne láthatóvá tenni. Megjegyezte: a közvélekedésben kevésbé ismert, hogy évtizedek óta a borravaló után is adót kellene fizetni valamennyi területen, csak kevesen vallják azt be.
Fotó: Pixabay
Magyar Idők
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 3 hete
- Bérszámfejtést illető változások a gyakorlatban vagy, ahol a naprakész tudás a precizitás egyik kulcsa! 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja