Ezeket a munkákat nem kell félteni a robotoktól
Vannak azért munkakörök, amelyekhez olyan humán képességekre van szükség, amelyeket egy ideig még nem fognak tudni robotokkal helyettesíteni. A Quartz 30 munkakört talált, ahol úgy néz ki, hosszabb távon sem kell majd a robotokkal versengeni az állásért, írja a Tőzsdefórum.
Ahol a matematika és az üzlet összeér, vagyis például elemzéseket kell csinálni: közgazdászok, menedzsmentelemzők.
Az egészségügy területéről: allergológusok, immunológusok, mikrobiológusok. A fizikai környezet alakítását is egyelőre emberek tervezhetik, így például a mérnökök.
A lényeg, hogy általában azokban az esetekben lesz szükség a továbbiakban is emberi tevékenységre, ahol bonyolult rendszerek összeérnek, kiszámíthatatlan környezet, emberi viselkedés elemzésére, kezelésére, vagy előre nem megjósolható problémák megoldására van szükség.
Tőzsdefórum
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Több fizetés az érzelmi munkáért - miért ne valósulhatna meg? 7 hónapja
- Munkaerőpiac 2023. Bezárt! Fókuszban a béremelésnél jobb megoldások! 9 hónapja
- Vezetői képzések 11 hónapja
- Egy problémamegoldási módszer: hat gondolkodó kalap 12 hónapja
- Így hatnak a logisztikai szektor változásai a munkaerőpiacra 1 éve
- AI a munkahelyen, avagy nem kell félni a mesterséges intelligenciától, meg is lehet szeretni 1 éve
- A megtartás és elkötelezés alapja a munkahelyi jóllét 1 éve
- HR képzések 2023 - felsőoktatás 1 éve
- Robbanás előtt az automatizáció a munkahelyeken: ezekre a trendekre kell készülni 1 éve
- Chatbotokkal és automatizációval könnyíti meg dolgozóinak mindennapjait a WHC Csoport 1 éve
- 5 készség a sakkból, amivel a munkaerőpiacon is lépéselőnybe kerülhetünk 2 éve