kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Ellenőrzésekkel nem lehet elejét venni a színlelt szerződéseknek

A színlelt szerződések tizenöt-húsz százaléka szűnt meg, egyedül a művészet és a média megtisztítása járt sikerrel, ahol a többség átállt az ekhós adózásra - olvasható a Magyar Hírlapban. Az APEH az utóbbi három évben mindössze 2500 színlelt szerződéssel foglalkoztatott dolgozót kapott el.

Nem ért célt a színlelt szerződések átalakítására vonatkozó moratórium Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint. Zara a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a művészet és a média területén kívül a színlelt szerződéseknek mindössze tizenöt-húsz százaléka szűnt meg.

Becslések szerint több tízezer főt foglalkoztatnak ma is ilyen kontraktusok alapján. A moratórium 2006. június 30-ig adott határidőt a munkáltatóknak arra, hogy szankció nélkül átalakíthassák színlelt szerződéseiket munkaszerződéssé. Ha valaki ezt elmulasztotta, a munkaügyi felügyelőség átminősíti a megállapodásokat, borsos pénzbírság kiszabása mellett.

Az egyesület elnöke szerint a mai napig tömegével találni olyan álláshirdetéseket - például könyvelők esetében -, amelyekből világosan kiderül, hogy színlelt szerződés keretében történne a munkavégzés. Zara László úgy látja, ha nem lépett volna életbe az ekhós (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) adózási forma, akkor a médiában és a művészvilágban sem lett volna változás. Ha az állam valóban véget szeretne vetni a színlelt megállapodásoknak, akkor elsősorban az adórendszert és a foglalkoztatási formákat kellene átalakítani, ellenőrzésekkel nem lehet célt érni - hangsúlyozta a szakember.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint 2004-től a moratórium lejártáig indított ellenőrzéseknél 116 határozatot hozott az APEH. Ezekben 4,14 milliárd adó- és társadalombiztosítási kötelezettséget, 1,1 milliárd forint bírságot és 829 millió forint késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhivatal a bejelentett szerződésmódosítások utóvizsgálatait is elvégezte. Az adatokból kiderül, 2551 fő színlelt jogviszonyából 249 magányszemély jogviszonya megszűnt, míg a többiekét munkaviszonnyá alakították át - írja a Magyar Hírlap.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk