Csökken a ki nem fizetett számlák összege a magyar gazdaságban
A Magyarországon működő közép és nagyvállalatok között a halasztott fizetést adó cégek 89%-ának volt nem fizető ügyfele az elmúlt évben - derült ki a 3. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián. Az „Illúzió és valóság az üzleti életben” alcímű rendezvényen a hazai élet közel 150 meghatározó vállalatának kockázatkezeléssel foglalkozó vezetői vettek részt. Bár a cégek fizetési hajlandósága hazánkban javult az elmúlt években, az Európai Uniós átlagot jelentősen meghaladó utólagos fizetésű számlaarány stratégiai fontosságúvá tette a kockázatkezelés területét.
Az Atradius és az Opten - Magyarország piacvezető hitelbiztosítója és céginformációs cége - idén harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferenciát. A közel 150 fős rendezvényen a Balatoni András - Magyar Nemzeti Bank elemzője - a makro folyamatok várható alakulásán keresztül hívta fel a figyelmet a kockázatokra, míg a kerekasztalokban az esettanulmányok kaptak jelentős szerepet. A jól felépített folyamatok bemutatása mellett az elmúlt év legnagyobb bukásai is külön tematikaként épültek be a programba. A résztvevők között végzett felmérés alapján, kiderült, hogy a cégek több mint 55 %-a vegyesen használ céginformációt, hitelbiztosítást és behajtási szolgáltatást. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója előadásában elmondta, hogy a vállalati kultúra Magyarországon is a biztonság igényének irányába tolódik és ez az elmúlt években egyre jobban megjelenik középvállalati szinten is. Hozzátette: „Az, hogy a cégek már kombinált rendszereket használnak a kreditmenedzsment folyamataikban, jól mutatja, hogy ismerik és látják a különböző területek előnyeit és jól kombinálják azokat.”
Az is kiderült, hogy a cégek közel egynegyede önálló döntési folyamatot épített ki egy új ügyfél utólagos fizetési feltételeinek megállapításához, míg mintegy 44%-uk külső szolgáltató bevonásával oldja meg ezt a feladatot. 14%-uk kér be biztosítékot, míg akadnak olyanok is, akik az új ügyfeleket kizárólag előre fizetéssel szolgálják ki. Mivel a jelenlevők közel 80%-a gondolta úgy, hogy van mit fejlesztenie a jelenlegi rendszerén, így az előadásokban az elmúlt egy év statisztikai adatai mellett a jogszabályi változások és azok hatásai is nagy hangsúlyt kaptak. Az új kihívásokra adható válaszok - melyek a belső folyamatok módosítását igénylik, illetve a területen rendelkezésre álló külső szolgáltatások együttesen változtatják évről évre a kockázatkezelési folyamatokat. Az egyéni vállalkozók pénzügyi adatainak közzététele, a cégek import és export kapcsolatainak vizsgálata, az ágazati viszonyszámok, valamint a generációváltás - mint kockázati tényező - megjelenése mindenképp finomhangolást igényel kockázatkezelési területen. A kockázatkezelés kiemelt területe a csalásmegelőzés, mely sok esetben a személyes összefonódásokon és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági tapasztalatokon alapul. Az előre nem látható káresemények területén a hitelbiztosítás kínálja azt a biztonságot, ami az üzleti stabilitás egyik alapjaként szolgál. A mintegy 200 országra kiterjedő hitelbiztosítói rendszer az exportértékesítésben rejlő kockázatokat is jól kezeli.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek 4 hónapja
- Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek 5 hónapja
- Kitart a kormány a munkát terhelő adók csökkentése mellett 6 hónapja
- Ennyi magyar tud havi rendszerességgel félretenni a nyugdíjas éveire 7 hónapja
- Magyarországon minden huszonötödik vállalkozást egy éven belüli felszámolás fenyeget 7 hónapja
- The headcount of Tesco falls below ten thousand, 140 fewer people work at Morgan Stanley 7 hónapja
- Tízezer alá esett a Tesco létszáma, 140 fővel dolgoznak kevesebben a Morgan Stanley-nél 7 hónapja
- Ha jó vezetőkkel dolgozol, ők jól választják ki a csapatodat: Ruff Gabriella, Karrier Hungária 8 hónapja
- A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató - Vision Recruitment Kft. 8 hónapja
- A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató - MP Solutions Kft. 8 hónapja
- Közel 300 fős csökkenés a Tescónál, 200 fő felett nőtt a Lidl: létszámtrendek 10 hónapja