kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Magyarországon minden huszonötödik vállalkozást egy éven belüli felszámolás fenyeget

Az elmúlt évben ismét több cég szűnt meg, mint amennyi alakult. Csorbai Hajnalka, az Opten igazgatója a Népszavának adott interjújában elmondta, abban minden szakember egyetért, hogy hazánk gazdaságát elérte a recesszió. Az Opten által kezelt adatokból az látszik, hogy a gazdaság csak hosszabb idő alatt lesz képes ismételten talpra állni.

images

Az adatok alapján a világjárvány előtt évente átlagosan 5 ezer céget számoltak fel, idén pedig Csorbai Hajnalka véleménye szerint 21 ezernél is többet fognak, ami nagyon nagy különbség.  Ez a csúcs felülmúlja a 2008-2009-es világválság időszakában tapasztalt 12 ezres tetőzést is. De ne feledjük: a világjárvány időszakában az adóhatóság blokkolt egyes eljárásokat, amelyeket csak 2022-ben oldottak fel - hívta fel a figyelmet a szakember. Amíg ezek az ügyek eljutottak a felszámolásig, az hosszú időt vett igénybe. Jelentős részük ugyanis a kényszertörlésből fordult át felszámolásba, és ki nem fizetett számlákat hagytak maguk után, ami a gazdaság többi szereplőjére, elsősorban a kkv-kra komoly veszélyt jelent. Bár az ilyen tömeges bedőléseket a nagyvállalatok is megérzik, de ezek „statisztikailag” számolnak az ilyen jellegű helyzettel. Összességében Magyarországon minden huszonötödik vállalkozást egy éven belüli felszámolás fenyeget, ami nagyon sok - hangsúlyozta a Népszavának az Opten igazgatója

Az építőipari ágazatra véleménye szerint nagyon is ráfér a megtisztulás, mivel a munkavállalói állomány jelentősen felhígult a világjárvány alatt. Ha olyanok dolgoznak ezen a pályán, akik nem szakemberek, akkor ebből sok probléma adódik. Ennek is betudható, hogy az építőiparnak a mostani időszakban az egyik fő feladata, hogy részben garanciális javításokat végezzen, amely az elmúlt egy-két év „dübörgése” nyomán átadott ingatlanok és felújítások sokszor gyenge minőségének a következménye. A kormány nemrégiben olyan jogszabályt fogadott el, amely könnyebben betölthetővé tette a szakképzettséghez kötött munkaköröket. Nyilván, aki kiesik a középiskolákból, az így könnyen tud állást találni, és mivel viszonylag magas béreket adnak néhány területen, ez el is húzza a fiatalok egy részét a továbbtanulástól.

A kormányzat által becsült jövő évi növekedés Csorbai Hajnalka számára optimistának tűnik. A várakozó uniós kifizetéseknek fontos szerepe lehet, de a problémák egy része hosszabb távú. Éppen ezért a kkv-knak arra kell törekedniük, hogy ne egy lábon álljanak - emelte ki a szakember. 

Népszava

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk

Nyitrai Zsolt: az önkéntes tűzoltók hétköznapi szuperhősök

Hétköznapi szuperhősöknek nevezte az önkéntes tűzoltókat a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos szombaton... Teljes cikk

Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk