Az anyákra vonatkozó felmondási tilalmat javasol az LMP
Átmeneti felmondási tilalom bevezetését javasolja a koronavírus-járvány ideje alatt az LMP az édesanyák, valamint a gyermekek gondviselői esetében.
Az alsó tagozatos diákok ugyan ismét járhatnak iskolába, de nem sokára nyári szünet lesz, így az édesanyáknak vagy valamelyik családtagnak ismét otthon kell maradnia, sok helyen azonban elfogytak a szabadságok, amiket erre igénybe lehet venni.
Az LMP szerint az esetleges hiányzások miatt a munkáltatók nem biztos, hogy tolerálják, hogy dolgozóik távol maradtak a munkahelyüktől - közölte Hohn Krisztina, a párt országgyűlési képviselője. Szerinte ez olyan ügy, amire a jövőben is oda kell figyelni, hiszen bármikor jöhet újabb járványhullám és elképzelhető, hogy az intézményeket újra be kell zárni, a szülőknek pedig ismét gondoskodniuk kell gyermekeik felügyeletéről.
"Ne legyen több munkanélküli szülő ebben az országban" - tette hozzá megjegyezve: a családoknak anyagi és létbiztonságra, valamint nyugalomra van szükségük.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni 4 hete
- A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat 4 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja