A vezető is forgolódik az elbocsátás előtti éjszakán
Az outplacement, azaz gondoskodó elbocsátás segítséget nyújt az elbocsátott dolgozó és a munkáltató számára a leépítésből eredő pszichológiai, szociális, jogi hatások feldolgozásában és az álláskeresésben. Ezúttal a munkaadók szemszögéből közelítjük meg az elbocsátás közlését, hiszen az elbocsátó félnek is komoly megterhelést jelent a döntés közlése: egy gondoskodó elbocsátás programban érdemes erre is figyelni.
A megmaradt dolgozók innentől kezdve fokozottabban féltik az állásukat, nagyban csökkentve ezzel a termelékenységet; az elbocsátott munkavállaló pedig adott esetben rossz hírnevét keltheti a cégnek – még rosszabb esetben pereskedésig is eljuthatnak. Nyilvánvalóan ezt minden munkáltató szeretné elkerülni: az outplacement programok pont ebben segítenek.
5 tipp, amivel előre fel tudsz készülni az elbocsátás közlésére
1. Gondold végig: neked milyen félelmeid, érzéseid, hiedelmeid vannak az elbocsátási helyzetről? Melyek nehezítik, adott esetben akadályozzák a sikeres elbocsátó beszélgetés levezetését? Ezek lehetnek gondolatok, mondatok, ami miatt bizonyos dolgokkal szemben fenntartással élsz, vagy ellenállást érzel. Például: „nem tudom jól kezelni az érzelmeket”; stb.
2. Gondold végig, mit hiszel a munkavállalóról?
A munkavállaló mit gondolhat rólad, milyen hiedelmei lehetnek Veled kapcsolatban? Például: „rám fognak haragudni”, stb.
3. Gyűjtsd össze azokat a kompetenciákat, amik segíthetik az elbocsátási beszélgetést!
Például: empatikus vagyok, értő odafigyeléssel tudok hallgatni, stresszkezelés …
4. Szedd össze: miben nyilvánulnak meg a fenti kompetenciáid?
Milyen konkrét viselkedési jelekben? Például: az empatikus viselkedés abban nyilvánul meg, hogy értően végighallgatom, figyelek rá, támogatóan vagyok jelen a helyzetben.
5. A másik fél hogyan viselkedik, mit veszünk észre rajta?
Ezekre hogyan reagálok, mit érdemes tennem? A másik attitűdjének felismerése segítheti az elbocsátó beszélgetés levezetését! Például: flegma, támadó, sértett, ijedt, stb.
Ami még fontos, hogy az elbocsátás közlése alatt:
• Biztosítsd a nyugodt körülményeket.
• Tervezd meg a folyamatot, biztosítsd a szükséges időt.
• Légy tárgyszerű, tömör, lényegre törő.
• Figyelj a másikra - elfogadó attitűd, empátia (az, hogy megértem, nem jelenti, hogy egyetértek).
• Engedj teret a másik érzelmeinek (az érzéseihez joga van).
• Ne szakítsd félbe a beszélőt! (De...de...de) Kérdezzen. Aztán maradj csendben.
• Szükség esetén kérdezz vissza: „Ha Ön vezetné ezt a beszélgetést, mit tenne?”
• Tarthatsz hatásos csendszüneteket.
• Tartsd szem előtt a célt.
• Tartsd szem előtt, hogy cég megbízásából és érdekében cselekszel.
• Tarts szemkontaktust és használj figyelemre utaló jelzéseket (ühüm, értem, aha, nahát...), jelezve a másiknak, hogy figyelemmel kíséri beszámolóját.
• Kérhetsz tanácsot harmadik féltől is, akár a gondoskodó elbocsátás program részeként.
• Amennyiben outplacement csomagra jogosult a munkavállaló, mondd el neki a tartalmát, és azt, hogy miért hasznos számára?
Gégöl Júlia
JOB Evolution Nonprofit Kft.
Pszichológus, karrier tanácsadó, coach
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 3 hónapja
- 19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni 3 hónapja