A szociális felelősségvállalásban nem jeleskednek a cégek
A társadalom egyensúlyi állapotának felbomlásából fakadó feszültségeket a vállalatok nem tartják ugyanolyan kockázatosnak, mint az ökológiai egyensúlyvesztést, derül ki egy kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a tehetségek bevonzása és megtartása ösztönzi a cégeket a szociális felelősségvállalásra.
A fogyasztók kényszerítik a cégeket a szociális felelősségvállalás mellőzésére?
A válaszadó cégek többsége saját érdekének tekinti a környezetvédelmi felelősségvállalást. E területen törekszenek arra, hogy hosszútávon és széles körben érzékelhető hatást fejtsenek ki. A kutatásban résztvevők felismerték, hogy nem lehet fenntartható a működésük, ha nem bánnak felelősen az erőforrásokkal. Sokan hajtanak végre olyan programokat is, melyek a vállalaton kívüli közösségek szemléletformálását célozzák.
Ezzel szemben szociális felelősségvállalás területén többnyire nem abból indulnak ki, hogy melyik társadalmi problémát tartják a legsúlyosabbnak, vagy hogy CSR programjukkal hosszútávon, strukturálisan avatkozzanak be a társadalmi folyamatokba. Csak egyetlen megkérdezett állított fel rangsort a problémák között, és hozott ez alapján döntést a támogatandó területekről, és mindössze további két válaszadó számolt be arról, hogy olyan projekteket támogat, amelyek hosszútávon fenntarthatóak és továbbfejleszthetőek.
A CSR célterületek kiválasztásánál a cégek körében általános az óvatoskodás: nem szívesen vállalnak fel megosztó témákat. Ennek is köszönhető, hogy sok az azonosság, bizonyos területek népszerűek, míg mások szinte egyáltalán nem jelennek meg a palettán. Közkedvelt CSR célterület a közvetlen környezetben élők (lokalitás), a gyerekek, a környezetvédelem és a saját dolgozók támogatása. Ezek a témák a megkérdezettek több mint felénél szerepelnek CSR célterületként.
A válaszadók szerint az embereket csak az érdekli, hogy a mikrokörnyezetükben mi történik, csak ez vonzhat vásárlókat a céghez. Vagyis a fogyasztók "kényszerítik" bele a cégeket a lokális gondolkodásba, áll a közleményben.
A gyerekek és az oktatás támogatása ugyan alkalmas lenne hosszú távú és strukturális hatást gyakorolni a társadalom egészére, de a legtöbb esetben a cégek nem keresik az ilyen beavatkozások lehetőségét. Inkább egy-egy akut problémát orvosolnak: élelmiszert, édességet, játékot, számítógépet adományoznak. Így programjaik csak tüneti kezelést jelentenek, a kiváltó okokra nem tudnak hatni.
A dolgozókról gondoskodnak a cégek
A munkatársakkal kapcsolatos felelősségvállalás nem pusztán jótékonykodásból jelenik meg a CSR stratégiákban. Sok olyan egészséggel, biztonsággal, esélyegyenlőséggel kapcsolatos programot említettek, amely mutatja, hogy hosszútávon szeretnének munkatársaikra építeni. A szervezetfejlesztést is szívesen végzik valamilyen jótékony cél érdekében: gyermekotthonért, a természet védelmében, a közterületek rendbetételéért. Ezzel bizonyíthatják dolgozóik előtt saját felelősségüket, teret adhatnak a munkatársak önmegvalósításának, és jó célokat is szolgálhatnak.
A környezetvédelem és HR területén tetten érhető érdekorientáltság egyáltalán nem csökkenti a vállalat érdemeit, inkább elkötelezettségükre mutat rá. Ez azonban a szociális problémákkal kapcsolatos felelősségvállalásról nem mondható el. A legtöbben azért segítenek a rászorulókon, mert "megtehetik", és mert ez elvárás velük szemben, de nem gondolják, hogy érdekükben állna. Egy megkérdezett sem említette, hogy tart attól, hogy a társadalmi egyensúly elvesztése hosszútávon a vállalat működésére nézve is kockázatokkal jár, tehát ha tesz valamit ennek megelőzésére, akkor végső soron saját érdekében cselekszik.
A tehetségek bevonzása és megtartása a cél
A legfontosabb motivációt az értékesebb munkaerő toborzásának és megtartásának lehetősége jelenti a felelősségvállalásban. A fiatal, jól képzett munkatársak számára vonzó, ha egy cég tudatosan és etikusan működik. Néhányan úgy gondolják, hogy a CSR pozitív hatással van a márkaimidzs formálásra is. Egy-két nyilatkozó azt sem zárja ki, hogy a tudatosság előnyt jelenthet a működésben: például csak az etikai szabályok betartásával őrizhetik meg vásárlóik bizalmát. Egyetértenek abban is, hogy a felelősségvállalásnak egyelőre nincs hatása a vásárlói döntésekre, bár van, aki lassú, de határozott fejlődést érzékel ezen a téren.
A válaszadók többsége a magyar társadalmat nem tartja igazán szolidárisnak. Véleményük szerint az emberek azon segítenek, amin egyszerűen, kényelmesen lehet: például adományvonal, bevásárlóközpontban szervezett gyűjtés segítségével. Úgy vélik, hogy minél több előkészületet igényel a segítségnyújtás, annál kevésbé valószínű. Ugyanakkor több interjúalany is megfogalmazta, hogy a valóban szolidáris társadalom kialakulásához a rendszerváltás óta eltelt idő még kevés volt, és a hosszú távú gondolkodás kialakulásához több időre van szükség.
Összességében tehát elmondható, hogy még nem minden vállalatnál kezelik komplexen a fenntarthatóságot, és a fogalom értelmezésében is jelentős eltérések figyelhetők meg. Legtöbbször csak egyes vetületei - a környezetvédelem, az etikus működés - vannak jelen a társadalmi felelősségvállalási stratégiákban. Ahhoz, hogy mélyreható programok szülessenek a szociális felelősségvállalás terén is, szükséges lenne megértetni az érintettekkel, hogy az egyensúlyi állapottól egyre inkább eltávolodó társadalom hosszútávon fenntarthatatlan, és hogy a szociális különbségek további mélyülése óriási költségekkel jár.
A mélyinterjú-sorozat részleteit bemutató jelentés elérhető a Habitat for Humanity Magyarország honlapján www.habitat.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Fákat ültetett a Nexon a Szentendrei Skanzenben 2 hónapja
- A hibrid munkarend növeli a nemek és társadalmi csoportok közötti egyenlőséget 2 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá 6 hónapja
- Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt 7 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Felmérés: egyre jövőtudatosabbak a magyar vállalatok 7 hónapja
- Hogyan alakítja át a gamification a CSR-t és növeli a globális tudatosságot? 10 hónapja
- Felmérés: értéknek tekintik a cégvezetők a fenntarthatóságot 12 hónapja
- Újabb megoldási javaslat érkezett az égető munkaerőhiányra 12 hónapja
- Brutális drágulás! Havonta 64 ezer forinttal nőttek a megélhetési költségeink 1 éve