150 ezer forintos segélyt kaphatnak a kommunikációs szakemberek
Az állásukat vesztett és pályázó szakemberek kétlépcsős program keretében fejenként 150 000 Ft-os gyorssegélyt kaphatnak - közölte a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), mely állásportált is indított.
A marketingkommunikációs ügynökségek működését elősegítő érdekképviseleti szervezet, a MAKSZ Mentőöv elnevezéssel segélyprogramot indított a tagügynökségek körében, hogy támogassák a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került iparági szakembereket az újrakezdésben.
A program részeként az állásközvetítő platform mellett a szövetség létrehozott egy segélyalapot, amelyből pénzbeli gyorssegéllyel is támogatják a március közepe után igazoltan munka és jövedelem nélkül maradt kommunikációs szakembereket. Az alapban eddig 14 millió forint gyűlt össze. Az állásukat vesztett és pályázó szakemberek kétlépcsős program keretében fejenként 150 000 Ft-os gyorssegélyt kaphatnak.
A közlés szerint a programhoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott.
A segélyről és a pályázás feltételeiről részletes információ a www.maksz.com oldalon található - közölték.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja