62 cikk a(z) védőnő címkével - 2. oldal
Emelt fizetést kapnak a védőnők
5 éve Az egészségügyért felelős államtitkár azt ígérte, 2022 januárjában a tavalyi alapilletményük 2,5-szeresét keresik majd a védőnők. Teljes cikk...
Az idén tavasszal is szavazhatnak a szülők az év védőnőjéről
5 éve A védőnők az anyukák első számú szakértő támaszai a babájukat érintő kérdésekben. Áldozatos munkájukkal a kismamák terhességének első pillanatától kezdve segítik a gyermekek fejlődését, ezzel megkönnyítve a családok mindennapjait. Erre az elhivatott szakmára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Védőnők Egyesülete. Teljes cikk...
Ösztöndíjprogram indult egészségügyi hallgatóknak
5 éve Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak - írja az MTI. Teljes cikk...
Ennyivel nőhet az egészségügyi dolgozók bére
5 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága szerint a következő négy évben 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére, az emelés a védőnőket is érinti - írja az MTI. Teljes cikk...
Díjazták az ország legjobb védőnőit
5 éve Munkájuk elismeréseként védőnők vehettek át miniszteri elismeréseket, jubileumi okleveleket és a szakmai pályázat nyerteseinek járó díjakat a védőnők napján szerdán Budapesten. Teljes cikk...
A segítő foglalkozást végzőket fenyegeti leginkább a kiégés
6 éve A munkavállalók 80 százaléka érezte már úgy, hogy nem tud megfelelni a munkahelyén. Ami könnyen vezethet kiégéshez. A védőnők, ápolók, nővérek a veszélyeztetettebbek, társadalmi és fizetésbeli elismertségük alacsony, rengeteg túlórát kell vállalniuk, gyakran elégedetlen betegekkel, hozzátartozókkal kell találkozniuk - írja a 24.hu. Teljes cikk...
Keresik az év védőnőjét
6 éve Elsősorban a szülők, nagyszülők, de háziorvosok, szülészorvosok, kolléganők is jelölhetik a védőnőket az év védőnője díjra - írja az MTI. Teljes cikk...
A héten folytatódhatnak a tárgyalások az egészségügyben
6 éve A következő fordulóban az alapellátó védőnők és a közalkalmazott fogorvosok bérhelyzetéről lehet szó. Teljes cikk...
Keresik az Év Védőnőjét
6 éve A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011 óta oszt díjat az Év Védőnőjének, a jelöltekről szakmai zsűri dönt. Tavaly óta a Sudocrem Facebook oldalán is lehet szavazni a védőnőkre, akik közül valaki közönségdíjat nyer- írja a Médiapiac. Teljes cikk...
90 ezer egészségügyi dolgozó magasabb bért kap decemberben
6 éve Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - írja az MTI. Teljes cikk...
A védőnők bértáblát szeretnének
6 éve Csordás Ágnes, a Védőnők Egyesülete elnöke közölte, reméli, hogy kialakítják a védőnői bértáblát, de - jelezte - megelégednének azzal is, ha a védőnők a szakdolgozói bértáblát megkapnák - írja az MTI. Teljes cikk...
Egy havi plusz bért követelnek az egészségügyi sztrájktárgyalás érdekképviseleti vezetői
6 éve Karácsonyig plusz egy havi bér kifizetését és a jövő év novemberében esedékes szakdolgozói bérfejlesztés januárra történő előrehozatalát követeli a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) - írja az MTI. Teljes cikk...
Egységes védőnői bértáblára készülhet
6 éve A garantált bruttó bérminimum 180 ezer forint fölé emelkedésével elmosódik a különbség a frissen belépettek és a hosszabb ideje a pályán dolgozó védőnők között és ez problémát okoz. A cél az, hogy a megemelt bérminimumot mindenki megkapja, de a régebben a területen dolgozók fizetése a pályán töltött idővel arányosan emelkedhessen - írja az MTI. Teljes cikk...
Decemberben több pénzt kaphatnak az egészségügyi dolgozók
6 éve A jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit, az egészségügyi dolgozók fizetését novemberben emelték meg, decemberben már az emelt összeg érkezik - írja az MTI. Teljes cikk...
Még több munkájuk lesz a védőnőknek
7 éve 2018 szeptemberétől többször kell majd vinni a két év alatti gyerekeket státuszvizsgálatra. Ez még több feladatot ad majd, az amúgy is szakemberhiánnyal küzdő védőnői hálózatnak - számolt be róla a HírTV. Teljes cikk...
Átadták a Védőnők a gyermekáldásért díjakat
7 éve A Babacsalogató Alapítvány Védőnők a gyermekáldásért díját idén Ács Rozália és Terényiné Bicsák Ágnes vehette át - írja az MTI. Teljes cikk...
Novembertől tovább emelkednek a bérek az egészségügyben
7 éve Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta november 1-jétől tovább emelkedik a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére - írja az MTI. Teljes cikk...
Elöregedik a védőnői szakma
7 éve Az Országos Egészségpénztár adatai szerint sok a betöltetlen védőnői pozíció az országban. Ennek egyik oka, hogy többen mennek évente nyugdíjba, mint ahány fiatal pályakezdő munkába áll - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...
30 milliárd forintot kérnek a egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez
7 éve Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta 30 milliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat - írja az MTI. Teljes cikk...
Szakdolgozói bértábla alapján szeretnék a védőnők a fizetést
7 éve Bár 2012 óta 40 százalékkal több jut a védőnői szolgálatok finanszírozására, azonban ennek az összegnek csak egy része fordítódott fizetésemelésre. A Magyar Védőnők Országos Egyesülete azt szeretné elérni, hogy ne a közalkalmazotti, hanem a szakdolgozói bértábla alapján kapják a bérüket a védőnők, írja az Inforadio.hu. Teljes cikk...
/cimkek/vedono.html