Továbbra is népszerű a diákhitel
A diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen. A jelenlegi 8,5 százalékos kamat a diákhitelezés fennállása óta a legalacsonyabb, a lakossági hitelek között ez rendkívül kedvező kamatmértéknek számít - olvasható a portálunknak eljuttatott sajtóközleményben.
A 2010/2011-es tanév első két hónapjában - azaz az októberben lezajlott első folyósításkor - a Diákhitel Központ közel 8,5 milliárd forint értékben nyújtott hitelt ügyfeleinek, ezzel az indulás óta kihelyezett Diákhitel összege meghaladta a 206 milliárd forintot Ez az elmúlt tanévben összesen nyújtott 22,1 milliárd forint 38 százaléka. Az idei tanév első 2 hónapjában 10.833 új ügyfél kapott hitelt.
A Diákhitel Központ első embere egy Asus notebook-ot ajándékozott a szerencsés 300.000-dik ügyfélnek, aki reményeik szerint ezt jól tudja majd hasznosítani felsőfokú tanulmányai alatt. A 19 éves Lákovics Bettina államilag támogatott képzés keretében tanul a Pécsi Tudományegyetemen. A hallgatói hitel a szülői támogatáson túl fontos kiegészítő forrást jelent számára egyetemi tanulmányai finanszírozásában. A hitelt havi folyósításban igényelte, így tudatosan tudja beosztani a rendelkezésére álló összeget.
Nem nagy meglepetés, hogy a 300.000-dik hiteligénylő a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, hiszen az egyetem hagyományosan az élmezőnyben szerepel a Diákhitelt igénylő hallgatók létszáma tekintetében.
Az elmúlt tanévben az összes Diákhitelben részesülő diák 8,4%-a itt tanult. A hitelfelvételi arány az intézményben 20 százalékos a teljes hallgatói létszámot figyelembe véve. A fővárost, ahol a Diákhitelt felvevők 38 százalékát találjuk (a 2009/2010. tanév adatai szerint), vidéki listavezetőként Pécs követi, ahol az összes diákhiteles közel 9 százaléka tanult.
Az elmúlt tanévi adatok szerint a hitelfelvevői létszámot illetően a Pécsi Tudományegyetem 5.807 diákhiteles hallgatójával az oktatási intézmények között a második helyen áll. E listát a Debreceni Egyetem vezeti 5.884 hiteligénylővel, míg harmadik helyen a Szegedi Tudományegyetem található 5.569 hitelfelvevővel.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- CSOK Plusz: megszűnik a különbségtétel az új és a használt ingatlanok között 7 hónapja
- Kedvező kamattal lesz elérhető a Széchenyi Kártya a kkv-knak 7 hónapja
- A kormány megemeli a diákhitel kamatát 12 hónapja
- Jönnek az ingyenes diákhitel számlák 1 éve
- A Diákhitel 1-re is kiterjesztik a kamatstopot 1 éve
- Még két hétig igényelhető a Diákhitel Plusz 2 éve
- Megmaradhat a kamatmentes Diákhitel Plusz 2 éve
- Fejenként 10 ezer dollárt engednének el a diákhitel-tartozásokból Amerikában 2 éve
- Szeptember végéig igényelhetik a hallgatók a Diákhitel Pluszt 2 éve
- Továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2 2 éve
- Új vezérigazgató a Diákhitel Központ Zrt. élén 2 éve