kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

A kormány megemeli a diákhitel kamatát

A Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre.

Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön az MTI-vel. A kormány arról döntött, hogy továbbra is fenntartja a szabad felhasználású Diákhitel1 jelentős mértékű kamattámogatását, így 2023. július 1-jétől kezdődően az ügyfeleknek, a hitelfelvevő hallgatóknak és a már végzett diákoknak a 14 százalékos kamatmérték helyett csak 7,99 százalékos kamatot kell megfizetnie. Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a Képzési Hitel és a Diákhitel2.

Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre - tájékoztattak. A közleményben végül leszögezték, hogy a kamattámogatott hitel mellett július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel folyószámlát, hiszen a "diákhitel számlát" biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk