További létszámbővítés mellett döntött a szoftvercég
További kapacitásbővítés mellett döntött az SAP. Ennek értelmében közel 100 fő felvételével számolnak a következő félévben a hazai szoftvercégnél. A növekedést a felhő alapú számítástechnikával foglalkozó, főként nemzetközi piacra dolgozó egységek bővítése jelenti.
Az SAP Hungary-nél másfél éve indult el masszív létszámnövekedés. Míg 2013-ban 500 fő dolgozott a szoftvercégnél, jelenleg több mint 700, magas hozzáadott értéket előállító munkatársat foglalkoztatnak budapesti irodáikban.
A létszámbővülés jelentős részét eddig fiatal szakemberek adták. A vállalat minél korábban igyekszik megtalálni a tehetségeket, bár ők is érzik, jelentős a kereslet irántuk. A társaság így nyitott az y-generáció fele. A hagyományos egyetemi együttműködéseken túl olyan programokat is elindítottak, melyekben például több hónapos nemzetközi tanulmányúton, képzésen vehet részt a tehetség, mielőtt elkezdődne az „igazi” munkája.
„Magyarország számára jelentős gazdasági lehetőséget ad a technológia fejlődése, melyben a fiatalok kulcsszerepet játszanak. Ha részt veszünk abban a digitális átalakulásban, amelyre külföldön sokan negyedik ipari forradalomként hivatkoznak, fenntarthatjuk, megnövelhetjük az ország versenyképességét a régióban”- mondta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A jövő évben is folytatódó létszámbővítés miatt elkezdődött egy új SAP-s irodaház felépítése a Graphisoft parkban. Az SAP Hungary Kft. tavaly 19,5 milliárd forint árbevételt ért el, és közel 1400 hazai vállalat használja a cég szoftvereit. A vállalatnál idén ismét növekedést várnak, 21 milliárdos árbevételt terveznek elérni az év végére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Why employees have become more cautious about changing jobs 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja