kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Ismét rekordbevételt ért el a SAP szoftverfejlesztő Magyarországon

A cég fontos szerepet vállal a HR folyamatok digitalizálásában - írja az MTI.

Ismét rekordbevételt ért el a SAP szoftverfejlesztő tavaly Magyarországon, árbevétele 20 százalékkal 28,5 milliárd forintra nőtt, az előző évi 22 százalékos növekedés után - mondta Ablonczy Balázs, a SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a cég jubileumi, 20. háromnapos SAP Forum Hungary 2017 konferenciáján tartott sajtóbeszélgetésen hétfőn Siófokon. Hozzátette: az idei év eddigi adatai alapján időarányosan a növekedési tervek felett teljesít a cég, amely 2010 óta 12 milliárd forintról folyamatosan növelte az árbevételét. Az eredményekhez a magyar gazdaság teljesítménye is hozzájárult. Kiemelte, hogy az emelkedő trend nem állt meg, további növekedés lesz 2017-ben is. A tavalyi teljesítménnyel a szoftverkonszern magyarországi leányvállalata a régió legsikeresebbje lett ismét.

A SAP Hungary Kft. dolgozóinak létszáma dinamikusan bővül, meghaladja az ezret, ebből közel 100 gyakornokot foglalkoztatnak. A háromnapos siófoki tanácskozás fő témája a digitalizáció, digitális átalakulás, a szakmai előadásokra több mint ezer résztvevőt várnak.

Az exportbevételek a teljes bevétel közel felét teszi ki, a magyar piacról származik a fennmaradó arány - ismertette. Az export aránya várhatóan tovább nő idén. A kkv-szektor aránya az értékesítésben folyamatosan nő, az új értékesítések árbevétele 20 százalékkal nőtt ebből az ügyfélkörből. A cég fontos szerepet vállal a HR folyamatok digitalizálásában, olyan vállalatok humán folyamatait kapcsolják felhőbe, mint a Bonafarm csoport, az MVM, a Főgáz. A nagyvállalatok, az államigazgatás, és a kkv-k mellett az egyetemek is egyre fontosabb szerepet töltenek be a cég életében, több felsőoktatási intézmény használja a SAP technológiáját.

Ablonczy Balázs kitért arra is, hogy az állami megrendelések száma is tovább bővült tavaly. Kiemelte: Magyarország fontos szerepet tölt be a konszern mesterséges intelligencia megoldásokkal kapcsolatos tevékenységében, egy hazai egység vesz részt az innovatív folyamatokban.

A német SAP szoftvergyártó globális árbevétele eléri a 22 milliárd eurót, jelenleg Európa legnagyobb, a világ 4. legnagyobb szoftvercége, és globálisan a legjelentősebb üzleti felhő vállalat, 135 millió felhasználóval. Az SAP ágazatspecifikus megoldásait 193 országban, több mint 350 000 vállalat használja, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok egyaránt.

MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vezetők sürgetik az AI bevezetését, a munkavállalók nem örülnek

A vezérigazgatók nagy része szerint az AI sikere inkább az emberek elfogadásán múlik majd, mint magán a technológián. Teljes cikk

Melyik napon menjek be az irodába? - majd az AI megmondja

Ha a munkatársak részletekre lebontva láthatják a többiek beosztását, tartózkodási helyét és a munkahelyük, irodájuk telítettségét, könnyebben... Teljes cikk

A technológiai iparágakban a női vezetők a férfiak előtt járnak a GenAI használatában

Legfrissebb kutatásában a Boston Consulting Group (BCG) arra kereste a választ, hogy vajon a nők és a férfiak milyen arányban fogadják el a generatív... Teljes cikk