Több mint húszezer oktatási dolgozó tüntetett Zágrábban
Több mint húszezer oktatási dolgozó tüntetett hétfőn Zágrábban, a város főterén, magasabb béreket követelve - közölte az N1 horvát hírcsatorna, amely élőben közvetítette a demonstrációt.
A Jelasics téri tüntetésre a zágrábiakon kívül az egész országból érkeztek résztvevők, közel kétszáz autóbusszal.
A dobokkal, sípokkal és transzparensekkel felszerelt tömeg és a vidékről érkező autóbuszok az egész belváros forgalmát megbénították.
A sztrájk nyomására a kormány nemrég úgy döntött, három részletben hat százalékkal emeli jövőre a köztisztviselők és a közalkalmazottak bérét. A pedagógus szakszervezetek azonban az úgynevezett illetményszorzók 3 százalékpontos emelését is követelik, mert szerintük az oktatási dolgozók fizetése így is elmarad a közszféra más területein dolgozókétól.
A kormány megígérte, hogy 2020. június 30-ig felülvizsgálja a jelenlegi bérbesorolási kategóriákat. Ha a rendelkezésre álló idő alatt ez mégsem sikerül, a pedagógus bértáblán belül két százalékponttal emelik az úgynevezett illetményszorzókat. A szakszervezetek azonban ezzel sem elégedettek.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn a sajtónak úgy nyilatkozott: a kormány megértette a szakszervezetek üzenetét, és reményének adott hangot, hogy a nap folyamán sikerül megegyezniük.
"Azt hiszem, lesz megoldás, amelynek az a célja, hogy a gyerekek újra iskolába járhassanak, a pedagógusok elégedettek legyenek, és végre befejeződjön ez a történet, hogy mindannyian elmondhassuk: javítottunk a rendszeren" - hangsúlyozta a kormányfő.
Branimir Mihalinec, a középiskolai dolgozók szakszervezetének elnöke bejelentette: amennyiben sikerül megállapodni a kormánnyal, arról a következő két napban egyeztetni fognak a tagsággal. "Ha a tagok elfogadják a kormány ajánlatát, csütörtökön véget ér a sztrájk" - mondta Mihalinec.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 7 napja
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 2 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 2 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 3 hete
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja