A horvát kormányfő a sztrájk beszüntetésére szólította fel az oktatási dolgozókat
Andrej Plenkovic horvát kormányfő az október 10. óta tartó sztrájk beszüntetésére szólította fel az oktatási dolgozókat Horvátországban - írja az MTI.
A sztrájk hatására a kormány nemrég úgy döntött, három ciklusban, hat százalékkal emeli jövőre az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét. A pedagógus szakszervezetek azonban az úgynevezett illetményszorzók 3 százalékpontos emelését is követelik, mert szerintük az oktatási dolgozók fizetései így is elmaradnak a közszféra más területein dolgozókétól.
Mivel a kormány nem tett eleget a pedagógusok követeléseinek, a kisebbik koalíciós partner, a liberális Horvát Néppárt (HNS) vezetése azzal fenyegetett, nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést, és kilépnek a kormányból, ami akár előrehozott választásokhoz is vezethetett volna. Ez azonban nem történt meg. A nagyobbik kormányzó párt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a HNS szerdán megállapodott arról, hogy 2020. június 30-ig a kormány felülbírálja a jelenlegi bérbesorolási kategóriákat. Ha a rendelkezésre álló idő alatt ez mégsem sikerül, a pedagógusi bértáblán belül két százalékponttal emelik az úgynevezett illetményszorzókat. A HNS két minisztere - a koalíciós megállapodás nyomán - csütörtökön így megszavazta a jövő évi költségvetést.
Az oktatási dolgozók szakszervezetei azonban nem elégedettek, és továbbra is sztrájkolnak.
Branimir Mihalinec, a középiskolai dolgozók független szakszervezetének elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: számukra semmit nem jelent a HDZ és a HNS megállapodása. Mint mondta, nem kíván nyilatkozni a két párt egyességéről, a szakszervezetek követeléseiket és érveiket az illetékes miniszter által hétfőre tervezett találkozón ismertetik.
Josip Aladrovic munka- és nyugdíjügyi miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások során végre sikerül megállapodásra jutni a szakszervezetekkel, és megoldást találni a problémákra. Kiemelte: egy kompenzációs intézkedésről, azaz megállapodásról van szó, amely a koalíciós partnerek között jött létre, és amelyet hétfőn ismeretet a szakszervezetekkel.
A szakszervezetek irányításával 16. napja úgynevezett gördülő sztrájkot tartanak az oktatási dolgozók; minden nap más megyék sztrájkolnak, és hetente egy napra csatlakoznak hozzájuk a felsőoktatási intézmények is. A szakmai szervezetek vezetői minden nap délben sajtótájékoztatót tartanak, ahol beszámolnak az előző nap eredményeiről, hogy mennyien és mely intézetekben vettek részt a pedagógusok a sztrájkban, és bejelentik, mely megyékben nem veszik fel másnap a munkát. A szakszervezetek korábban többször nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a koalíciós partnerek közötti viták elvonják a figyelmet az oktatási dolgozók valós követeléseiről.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja