Több mint 12 ezer fővel bővült a versenyszféra létszáma
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint január és július között több mint 12 ezer fővel bővült a cégek létszáma. A július 31-ei állapot szerint 35129 fő új felvételt, illetve bővítést közöltek a cégek a munkaügyi központokkal.
Az új munkahelyek számát, illetve a létszámbővülést tekintve kiemelkedik még a nyugat-dunántúli régió, ahol több mint 5 ezer fővel dolgoznak többen. A legkevesebben Észak-Magyarországon találtak maguknak munkát, mégpedig 2,5 ezren.
Maguk a júliusi adatok is kedvező tendenciát mutatnak, hiszen 6162 fővel bővült a létszám, miközben 1832 munkahely szűnt meg az országban ebben a hónapban. A legnagyobb bővülés ebben az időszakban Közép-Magyarországon és az Észak-Alföldön volt, a legtöbben a Nyugat-Dunántúlon veszítették el állásaikat.
A szakminisztérium a munkahelyteremtés mellett nagy fontosságot tulajdonít a munkahelymegőrzésnek is. Az átmeneti likviditási gondokkal küszködő cégek megsegítésére létrehozott egymilliárdos alapból 692 millió forintot már odaítéltek, és ezzel 3875 álláshelyet sikerült megtartani országszerte. A legnagyobb támogatás eddig a mezőgazdasági és az élelmiszer-feldolgozó területnek jutott.
A legújabb döntési fordulóban 9 cég vár központi segítségre. Csaknem 131 milliós támogatást várnak, ezzel összesen 702 munkahelyet tudnának megőrizni. Hajdú-Bihar, Csongrád, Somogy, Zala, Borsod és Baranya megyéből pályáztak a cégek, amelyek között vannak textilipari, építőipari és mezőgazdasági vállalkozások. A pénz odaítéléséről hamarosan döntenek a szakminisztériumban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A vállalatok több mint harmada létszámbővítést tervez idénre 3 hónapja
- Így változtak az átlagkeresetek Magyarországon 2005. és 2023. között 4 hónapja
- Csak álom a home office a magyarok 95 százalékának - itt a kutatás 6 hónapja
- Veszélyezteti a román nyugdíjak folyósítását a munkaügyi dolgozók sztrájkja 6 hónapja
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 6 hónapja
- Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre 7 hónapja
- Munkaügyi munkatárs 7 hónapja
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 8 hónapja
- Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program 8 hónapja
- Iroda, infrastruktúra, munkaerő - ez hiányzik a vidéki városokból a beruházásokhoz 9 hónapja
- Vészjósló adatok: folyamatosan nő a gyerekmunkások száma a világon 9 hónapja