Sztrájkolnak a tanárok Romániában
Folytatódnak a pedagógusok tiltakozó akciói Romániában: március 22-től nem osztályoznak az iskolákban, március 25-én nagygyűlést, április 22-én pedig egynapos országos sztrájkot tartanak.
A szervezetek elhatározták: ha az április végére tervezett sztrájk sem hoz eredményt, a tanév végi vizsgák is elmaradnak, júniustól pedig általános sztrájk kezdődik. A tiltakozó akciók szervezői azonban nemcsak a romániai belpolitika, hanem az Európai Parlament ajtaján is kopogtatnak, és az oktatásért felelős uniós biztos elé kívánják terjeszteni a tanügy problémáit.
A leépítésekről szóló hírek miatt döntöttek a pedagógusok a sztrájk és a megmozdulások mellett. Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter szerint azonban túlzóak az értesülések, véleménye szerint pontos számokról csak a jövő évi beiskolázási adatok ismeretében lehet beszélni. Korábban a hirtv.hu arról írt: mintegy 30 ezer tanügyi dolgozó elbocsátását tervezik.
A kormány eközben ígéretet tett: lépcsőzetes ütemben kifizetik az elmaradt fizetéseket is. Hiába nyilatkozott azonban Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő Hargita megyében a szakszervezetekkel való megegyezésről, március 21-én figyelmeztető sztrájkba kezdtek a pedagógusok. A helyi tanárok a leépítések mellett a nyugdíjkorhatár emelése ellen is tiltakoznak.
kitekinto.hu/edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban 6 napja
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 1 hónapja
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Nyugdíj 2 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja