Sokba került Károly herceg tavaly a brit adófizetőknek
Többe került Károly herceg tavaly a brit adófizetőknek: nagyobb személyzetet foglalkoztatott, részben fia, Vilmos herceg áprilisi esküvője miatt - közölte kedden a trónörökös hivatala.
A herceg irodája egyúttal arról is beszámolt, hogy Károly 55 hektáros cornwalli birtokának bevételei is négy százalékkal nőttek tavaly, és az összeg csaknem elérte a 18 millió fontot (5,4 milliárd forintot). A 62 esztendős trónörökös bevételeinek zöme a hercegi ingatlanokból és befektetésekből származik. A trónörökös ugyanakkor majdnem 4,4 millió fontot (1,3 milliárd forintot) fizetett ki adóként, ami 26 százalékkal magasabb az előző évi kötelezettségénél.
A herceg "nem hivatalos", magánköltségvetésének kiadási oldala ötven százalékkal nőtt, és 2,5 millió fontra rúgott. A hivatal ezt az esküvői költségekkel magyarázta: például ki kellett bővíteni a személyzetet. Károly herceg és felesége, Kamilla tavaly hivatalos útjaik során 55 ezer kilométert utaztak. A trónörökös több mint egymillió fontot költött repülőre és vasútra, 56 százalékkal többet, mint előző évben, holott kevesebb kilométert tett meg. Károly személyi titkára a különbséget azzal magyarázta, hogy a herceg 2009-es legnagyobb, Kanadába vezető útját a kanadai kormány finanszírozta.
A környezettudatosságáról híres herceg "karbonlábnyoma" jelentősen csökkent, az előző évi 5120 tonna szén-dioxid-kibocsátásról 3986 tonnára, ami 22 százalékos visszaesést jelez. A környezetvédelem és energiatakarékosság jegyében a herceg londoni otthonának tejére napelemeket szereltek fel, és autóinak kiválasztásánál is a takarékosság vezérelte. A hivatal arról is beszámolt, hogy a királyi esküvő miatt Károly, Kamilla és Harry herceg az előző évi 24 616 levél helyett tavaly 35 968 levelet kapott az alattvalóktól. Károly ugyanakkor 2164 levelet írt, Kamilla pedig 1374-et.
A monarchiaellenes Republic csoport úgy vélekedett, hogy Károly kiadásai elszabadultak. Mint szóvivőjük, Graham Smith kifejtette: nem látják be, mi értelme van annak, hogy miközben a közszolgálati kiadásokat csökkentik, az adófizetők pénze Károly fényűző életmódjára folyik el. A Buckingham palota várhatóan a következő két hétben teszi közzé II. Erzsébet királynő pénzügyi adatait.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Szorul a hurok a brit munkaadók nyaka körül 8 hónapja
- London biztonságáért felelős rendőrök adatait lopták el, közel 50 ezren érintettek 9 hónapja
- Angliában dolgozik buszsofőrként a volt magyar marketingvezető, nem bánta meg 12 hónapja
- Sirálykergetőket keres egy angliai állatkert 1 éve
- Nyugdíjasok segíthetnék ki a brit gazdaságot a kátyúból, de a cégvezetők elzárkóznak 1 éve
- Harminc százalékos bérfejlesztésre kapott pénzt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 2 éve
- Angliában ismét otthoni munkavégzést javasolnak mindenkinek 2 éve
- Brit kormány: aki teheti, dolgozzon otthonról 2 éve
- Telefonos értékesítőből író és szerkesztő - karrierváltás podcastunkban Szarka Károly 3 éve
- Nagyobb arányban halnak meg koronavírusban azok, akiknek kevesebb a fizetésük 4 éve
- Már az emelt fizetés érkezik a rendőrök számlájára 4 éve