Telefonos értékesítőből író és szerkesztő - karrierváltás podcastunkban Szarka Károly
Friss adásunkban Szarka Károly, a Noran Libro Kiadó szerkesztője arról mesélt, hogyan váltott karriert és lett belőle újságíró, szerkesztő és író, a multiban töltött idők és az útkeresése után. Mire volt szüksége, hogy elérje vágyait? És mit javasol annak, aki karrierváltásban gondolkodik?
Szarka Károly 37 éves, 2008 -ban diplomázott a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Régió és Vidékfejlesztési szakán.
2010-2012 között volt telefonos értékesítő, asszisztens, marketing manager és adminisztrátor.
2012-től szabadúszó újságíró. 2014- ben a Librarius újságírója. 2018-tól a Noran Libro kiadó szerkesztője. 2021-ben jelent meg első könyve: Az én hibám címmel.
A podcastból kiderül, mit csinál egy könyvkiadó szerkesztője, Károly elárulja, hogy 18 évesen az is nehezítette a pályaválasztást, hogy nem látott olyan embert, aki szereti a munkáját, nem látta az egyetemi szakokhoz kötődő karrierutakat. Pedig írni középiskolában is szeretett. A két év telesales és banki ügyfélszolgálatos munka kényszerpálya volt, aztán egy írása meghozta a fordulatot...
Hallgasd meg Szarka Károly történetét:
Aki kérdez: Hadobás Bernadett
Fotó: Bach Máté
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Szabolcs-Gyuris Éva, férjével, Szabolcs Andrással alapította a Funky Pho ázsiai street food éttermet, amely 7 éven keresztül meghatározó szereplője... Teljes cikk
Zsuzsa 2005-ben gondolt egy nagyot, közgazdász diplomával és 18 000 Ft-tal a zsebében Angliába költözött. Babyszitterként helyezkedett el, majd... Teljes cikk
Soltész Erzsébet a Corvinuson szerzett HR diplomát, sok éven át dolgozott HR és a HR-t támogató szoftverek tanácsadásával. Majd lelkes... Teljes cikk
- Újra meghirdették a munka világába visszatérőknek szóló programot 7 hónapja
- Trónok harca, avagy a vállalati képzések a trendek és az erőforrások tükrében 7 hónapja
- A munkád mondja meg, hogy ki vagy? 8 hónapja
- Jön az álláskeresőknek szóló műsor második évada 10 hónapja
- Egyre több magyar váltana munkahelyet 10 hónapja
- Megjártam a magyar Caminót: 2. rész 11 hónapja
- Élmény vagy problémamegoldás? A sikeres csapatépítés kulcsa 12 hónapja
- Angliában dolgozik buszsofőrként a volt magyar marketingvezető, nem bánta meg 12 hónapja
- Karrierváltás a moziban - így látja Hollywood a pályamódosítást 1 éve
- A korlátokat sok esetben mi állítjuk fel: karrierváltás podcastunkban Pethő Anikó fejvadász 1 éve
- Egy fürdő, ahol a diákmunka töretlen siker 1 éve