Sikkasztás miatt vádat emeltek egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen
Vádat emelt különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás bűntette miatt a Békéscsabai Járási Ügyészség egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen, aki játékszenvedélye miatt többször készpénzt vett ki a szövetkezet pénztáraiból, majd a hiány pótlására pénzt csalt ki magánszemélyektől - közölte a Békés Megyei Főügyészség az MTI-vel.
Az igazgató 2015-től egy internetes oldalon sporteseményekre fogadott és lottózókban sportfogadásban vett részt, naponta akár több millió forint értékben. Ez kezdetben nyereséget hozott, de a férfi 2017 elejére kialakult játékszenvedélye miatt eladósodott. Ekkor úgy döntött, hogy ügyvezetői pozíciójával visszaélve, magáncélra "előleg" címén készpénzt vesz fel a szövetkezet pénztáraiból, ezt fogadásokra költi és a majdani nyereményekből stabilizálja anyagi helyzetét.
Nem tudott azonban oly mértékű nyereséget produkálni, hogy ezt megvalósíthassa, ezért 2017 májusában elhatározta, hogy magánszemélyektől pénzt csal ki, ebből fizeti vissza a takarékszövetkezeti pénztárból kivett "előlegeket", illetve nyereség reményében ezeknek az összegeknek egy részét is fogadásokra költi.
A vádlott 2017 januárja és 2018 májusa között több mint 106 millió forintot tulajdonított el jogtalanul a pénzintézettől, továbbá kölcsönkérés ürügyén 2017 májusa és 2018 áprilisa között több mint 330 millió forintot csalt ki magánszemélyektől.
A 45 éves férfi ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és 21 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint 31 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.
Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, kezdeményezve, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottat a pénzügyi tevékenységtől, illetve gazdasági társaság vezetésétől. A vádhatóság arra is indítványt tett, hogy a bíróság adjon helyt a sértettek több mint 100 millió forint értékű polgári jogi igényének, illetőleg vagyonelkobzást is rendeljen el a férfival szemben.
Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja