Nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban februárban
A washingtoni munkaügyi minisztérium nyilvánosságra hozott adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 313 ezerrel emelkedett, miközben elemzők 200 ezres bővülésre számítottak. 2016 júliusa óta ez a legnagyobb érték - írja az MTI.
A munkaképes korú népességben a gazdaságilag aktív szereplők, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya februárban 63,0 százalékra emelkedett az előző havi 62,5 százalékról.
Az átlagos órabérek januárhoz képest 0,1 százalékkal, tavaly februárhoz képest pedig 2,6 százalékkal emelkedtek. Elemzők szerint ahhoz, hogy az infláció elérje az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) 2 százalékos célszámát, az átlagos órabérnek éves szinten legalább 3 százalékkal kell növekednie.
Januárban éves összevetésben 2,8 százalékos, havi szinten pedig 0,3 százalékos átlagbér-emelkedést mértek. A februárra vonatkozó elemzői várakozások 2,8 százalékos éves és 0,2 százalékos havi növekedést valószínűsítettek.
Az átlagos heti munkaidő az előző havi 34,3 óráról 34,5 órára emelkedett, elemzők 34,4 órára számítottak.
A foglalkoztatottak számának növekedése részben azt tükrözheti, hogy egyes ágazatok bíznak abban, hogy az adócsökkentések gyorsítják a gazdasági növekedést. A fogyasztók adózás utáni jövedelme is nőtt az adók csökkentésének eredményeként. Ugyanakkor az acél és az alumínium importjára kivetett vámok miatt 145 ezer állás szűnhet meg a Trade Partnership tanácsadó cég becslése szerint.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete