Csökkenő bérek, elégedetlen szakszervezet
A Liga Szakszervezetek felkérésére a kutatók 16 vállalat munkavállalóit és munkaadóit keresték fel, és felmérték, hogyan változtak a kollektív szerződések, sikerült-e átmenteni a bérpótlékokat, valamint hogy valóban csökkentek-e a bérek az új Mt. bevezetése kapcsán.
A nem reprezentatív kutatás arra is kitért, hogyan változtak a szakszervezetek pozíciói a vállalatoknál "az új Mt. miatt meggyengült jogosítványaik kapcsán".
A megkérdezettek egyöntetű véleménye szerint a munkavállalókra nézve kedvezőtlenebbek lettek a szabályok a tavaly júliusban hatályba lépett új kódexben, miközben a munkáltatók szerint a foglalkoztatás rugalmasságát és a versenyképességet szolgálja az új törvény.
Így nem lesz lojális a munkavállaló
A szakszervezeti vezetők úgy vélték, hogy a munkavállalói jogok ilyen mértékű csorbítása alááshatja a lojalitást, az elkötelezettséget, a hatékony munkavégzést, emellett szerintük rendkívüli mértékben megnőtt a munkavállalók kiszolgáltatottsága.
"Még a munkáltatói interjúalanyok is megfogalmazták kétségeiket, hogy szükséges és indokolt volt-e ilyen mértékű joglerontás a munkavállalói oldalon" - írja a Liga.
Elmaradó túlórapénz, alacsonyabb műszakpótlék
Az új törvénykönyv azonnal érzékelhető, munkavállalói szempontból negatív következményei között említi a tanulmány többek között, hogy csökkent bizonyos munkavállalói csoportok nominális bére. A kutatás rávilágít arra, hogy legtöbbször és legnagyobb mértékben a műszakpótlékok miatt csökkennek a bérek, míg a bércsökkenés második leggyakoribb oka a túlórák várható kiesése, ami bekövetkezhet egyrészt a munkaidőkeret egyoldalú bevezetése miatt vagy - különösen állami cégeknél - az éves munkaidőalap növekedése következtében (MTI).
2013. Janurár 15.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 5 napja
- Bocsánatot kért a Baidu PR-vezetője a túlhajszoltság dicsőítéséért 2 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 3 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete