kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Megfélemlíthetik a dolgozókat mostantól a VDSZ szerint

Facebook-oldalán vette sorba a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete a munkatörvénykönyv módosításának kormányzati interpretációt amelyeket sorban cáfolt -írja a napi.hu.

A VDSZ szerint a törvénymódosító megszavazói cinikusak és tagadják, hogy a dolgozók még jobban kiszolgáltatottá vállnak a munkáltatóik felé -írja a napi.hu. A kormánypárt közétett egy "Igazat mond-e az ellenzék?" című 5 pontos nyilatkozatot, amelyben a saját, kormányzati érveket védték, miszerint a törvény nem szolgáltatja ki a dolgozókat és hogy a túlóra vállalása önkéntes, stb.

A VDSZ pedig csütörtök este a Facebookon kiállt amellett, hogy a kormány és a Fidesz nem mond igazat. Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg sem kell semmilyen beleegyezés 250 óráig, kollektív szerződés viszont akkor kell, ha a 300 órás felsőhatárig dolgoztatnák az embereket. Az önkéntességet pedig azért tartják valótlannak, mert mint fogalmaznak: "aki dolgozott már beosztottként, az tudja, mit jelent ez az »önkéntesség«".

Az az érvelés is hamis szerintük, hogy az uniós irányelv 416 óra túlmunkát is engedne, ugyanis sehol sem ilyen magas a direktíva a tagállamok közül. De a vegyipariak arra is kitérnek, hogy nem azért tiltakoznak a törvény ellen, mert érdekképviseletek nélkül is megállapodhatnak a munkaadók a dolgozókkal a túlóráról. Sokkal inkább azt sérelmezik, hogy "a munkavállalókat egyenként fogják megfélemlíteni és 400 óra túlmunkára kényszeríteni a túlórapótlék emelése nélkül."

napi.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk