Mesics Olívia, a General Motors személyügyi igazgatója
Mesics Olívia 2006 óta a General Motors személyügyi igazgatója, feladata a vállalat HR stratégiájának kialakítása, valamint a HR tevékenység pénzügyi felügyelete.
Egyenes út - töretlen pálya
Olívia szakmai pályafutása 1997-ben kezdődött, amikor a General Motors Powertrain Magyarország Kft.-hez került. Kezdetben a támogató területeken tevékenykedett, mint személyügyi referens, majd 2002-től a termelő területen vezető személyügyi referensnek nevezték ki, 2003-től supervisor, majd 2005-től koordinátor a személyügyi szolgáltatás és munkaügyi kapcsolatok területen. Ennek keretében feladata volt többek között a szervezeti változások előkészítése, a létszámtervezésben és munkaerő-gazdálkodásban való részvétel, a toborzási, kiválasztási és felvételi folyamatok, az osztályok közötti létszámgazdálkodás felügyelete, emellett felügyelte a teljesítményértékelési folyamat végrehajtását is, valamint ő tartotta a kapcsolatot a szakszervezettel és az üzemi tanács vezetőivel.
A vállalatnál eltöltött 9 év után, 2006-ban nevezték ki a vállalat személyügyi igazgatójává. Feladata a General Motors HR stratégiájának kialakítása, valamint a HR tevékenység pénzügyi felügyelete. Irányítása alá tartozik a munkaerő-gazdálkodás, toborzás, kiválasztás, különböző szervezetfejlesztési feladatok, tréningek szervezése, tudásmenedzsment tevékenység, a munka-, tűz- és biztonságvédelem, ergonómia, a munkaügyi kapcsolatok, a kompenzációs stratégia kidolgozása és működtetése, a személyügyi és újítási rendszer, valamint belső és külső kommunikációs, valamint a társadalmi felelősségvállalási stratégia kialakítása.
Szakmai szerepvállalás
A HR szakember több szakmai szervezetnek is tagja, így például a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságnak, a Széchenyi István Egyetem Practing Alapítvány Kuratóriumának, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Kuratóriumának, közreműködik a Magyar Gépjárműipari Szövetség Munkaügyi Munkacsoportjának munkájában.
Mesics Olívia házas, két gyermeke van.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- 14 ezer embert küld el a General Motors 5 éve
- 65 év után bezár a GM kanadai gyára 5 éve
- 1000 embert elbocsát a Jaguár a Brexit miatt 6 éve
- Munkások törtek-zúztak a főnök irodájában Dél-Koreában 6 éve
- 140 dolgozót elbocsát Veresegyházán a GE 6 éve
- 12 ezer dolgozót bocsát el a GE 6 éve
- General Ledger Accountant 6 éve
- Chrysler: hat órán át tartott a megasztrájk 17 éve
- Magyarokat ment az angol szakszervezet 17 éve
- Befejeződött a sztrájk a General Motorsnál 17 éve
- Sztrájk béníthatja meg a General Motorst 17 éve