Magyarokat ment az angol szakszervezet
Brit szakszervezeti aktivisták keltek a Nagy-Britanniában átejtett magyar munkavállalók védelmére: kártérítéshez és új munkahelyhez segítették őket - tudta meg a Népszabadság.
A közép-angliai Derby városában munkát vállaló magyarok ekkor már hetek óta éheztek. Mivel pizzát szállító autóikat maguknak kellett megvenniük, így a levonások után a napi 10-12 óra megfeszített munka ellenére alig vagy egyáltalán nem kaptak fizetést. Ráadásul foglalkoztatójuk az ígéreteit feledve nem jelentette be őket hivatalosan fizetési kimutatás címén pedig, kézzel írt cetlit vehettek át. Munkaadójuk, a Global Domino Pizza (G.D.P. ) cég leromlott állapotú, bútorozatlan házakban szállásolta el Magyarországról toborzott dolgozóit. Nyolcan-tízen laktak egy kétszobás házban, ahol ágyként a szőnyeg funkcionált. A BBC 2 többször is riportot készített velük, ügyükkel a legnagyobb angol napilapok is foglalkoztak. A szakszervezet nyomására a G. D. P. vezetői peren kívül megegyezett a szóban forgó nyolc magyar dolgozóval, akik méltányos összegű kártérítést kaptak. Simon Wallace mindegyik pórul járt magyarnak új állást szerzett a híres Thorton csokoládégyárban, és megfelelő szállást talált nekik a derby városi önkormányzat segítségével.
A rémregénybe illő történet azonban itt még nem ért véget, mivel néhány napja újabb becsapott dolgozó keresett segítséget az egyik közösségi portálon, azt kérdezve, hogyan tudna kiszabadulni reménytelennek tűnő helyzetéből.
Közben Simon Wallace további három fiatalt talált Wolverhamptonban, akiket hasonlóan károsított meg a G. D. P. Betanítás címén egy hétig dolgoztatta őket ingyen 12 órában, egy pizzáért és egy üdítőért cserébe. Egy fiatal magyar lányt, Dani Szilviát főnöke rendszeresen molesztálta. Sörös Tiborral és Gellér Istvánnal is megvetették a pizzaszállító autót, majd amikor Gellérnek sürgősen haza kellett utaznia Magyarországra, az ő autójának részleteit is Sörös Tibortól vonták le, így történhetett, hogy egyheti fizetése mínusz 46 font volt.
A T & G szakszervezet ezeknek a magyaroknak is kártérítést követel, új munkahelyet és szállást keres nekik.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében... Teljes cikk
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja
- Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között 2 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja
- Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét 3 hónapja
- Nagy Márton: ismét nőnek a reálbérek 3 hónapja
- A londoni polgármester megkönnyítené az uniós fiatalok munkavállalását 4 hónapja