Még nincs vége? Komoly károkat okozott a Skoda dolgozóinak sztrájkja
Továbbra sem sikerült megegyezni a bérekről a csehországi Skoda autógyárban. A keddi egynapos sztrájk után szerdán újra dolgoznak a Skoda autógyár munkásai, miközben a szakszervezeti vezetők és a gyár képviselő keresik a kiutat a hetek óta tartó bérvitából, ám egyelőre egyik fél sem hajlandó a kompromisszumra.
A Skoda-gyár alkalmazottai a cég tavalyi rendkívül sikeres gazdasági eredményeire hivatkozva 24 százalékos béremelést követeltek, míg a cégvezetés csak tíz százalékot volt hajlandó adni.
A különféle kiegészítő, inflációt pótló megállapodásokkal az alkalmazottak általános átlagbére mintegy 13 százalékkal emelkedett volna, ám a szakszervezetek a Skoda ezen ajánlatát elutasították, ezért a cég vezetése visszavonta a tíz százalékos béremelésre vonatkozó javaslatát, és már csak a korábbi 7,5 százalékos emelésről hajlandó tárgyalni.
Václav Klaus államfő nyíltan ellenzi a bérköveteléseket, szerinte a mostani tiltakozó hullám lefékezheti az ország dinamikus gazdasági növekedését, ami súlyos károkat okozhat. A szakszervezetek képviselői azonban közölték, ha a szerdai tárgyalások nem hoznak eredményt, csütörtökre ismét sztrájkot hirdetnek.
Info Rádió
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Januárban nőtt a munkanélküliség Csehországban 4 hónapja
- Az oktatásügyért sztrájkolnak Csehországban 6 hónapja
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 7 hónapja
- Stagnált a munkanélküliség Csehországban 8 hónapja
- Csehországban is nőni kezdett a munkanélküliség 10 hónapja
- A szomszédban szinte megszűnt a munkanélküliség 11 hónapja
- Ennyi munkanélküli volt Csehországban júniusban 11 hónapja
- Májusban tovább csökkent a munkanélküliség Csehországban 12 hónapja
- Csehországban nőtt a bruttó kereset és csökkent a reálbér 12 hónapja
- Csehországban bezzeg emelik a tanárok fizetését, nem is kicsit 13 hónapja
- Márciusban csökkent Csehországban a munkanélküliség 1 éve