Magyar szakember került be a BNI globális vezérigazgatói tanácsadó testületébe
Avidor András vállalkozásfejlesztési- és networking szakértő munkáját és eredményeit most nemzetközi szinten is elismerték: beválasztották a BNI globális elnöki tanácsadói testületébe, ahol mostantól 82 ország vállalkozói közösségeinek stratégiai fejlesztését segítheti.
A BNI nemzetközi üzleti közösséget 40 éve alapították az Egyesült Államokban, a szervezetnek jelenleg világszerte 310.000 vállalkozás a tagja. A BNI Magyarországot 2008-ban hozta létre az akkor csupán 28 éves Avidor András. A szakembert a globális BNI vezérigazgatója mellett működő 9 fős Executive Council-ba, azaz legfelsőbb tanácsadói testületbe választották.
„Én ezt nem csupán személyes sikerként élem meg, hanem küldetésként – hisz ez a testület segíti a CEO-t a megfelelő stratégia alkotásában 2-4 éves távlatban, ami által mindig irányban tud maradni a globális szervezet, így teljesítve vízióját – mely szerint „Megváltoztatjuk, ahogy a világ üzletel – együttműködőbbé, eredményesebbé tesszük azt az „Aki ad, az nyer!(R) filozófiára építve”.
"Óriási lehetőség, hogy egy viszonylag kis ország vállalkozói közösségét képviselhetem, és nem csak az ott megszerzett tudást és kapcsolatokat hozhatom haza, de ezzel biztosíthatom azt is, hogy a közel 1100 hazai BNI-tag a nemzetközi vérkeringés szerves része és fontos szereplője legyen" - mondja Avidor András, a BNI Magyarország és Szlovákia vezetője.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja