Magyar emberkereskedőket ítéltek el Angliában
Munka ígéretével csaltak Angliába magyarokat, majd kényszerítettek rabszolgamunkára magyar emberkereskedők. Az egyik elkövető férfit a bíróság öt, a másikat három év börtönbüntetésre ítélte, írja a hvg.hu.
Az angol bíróság a 43 éves magyar Orsós Jánost 5 év börtönre ítélte, mivel ő találta ki a kizsákmányolásnak ezt a módszerét, amely során az Angliába érkező magyaroknak heti száz óra munkáért heti tíz angol fontot (4 ezer forint) fizetett.
Bűntársa és jobbkeze a 25 éves Illés Ferenc volt, ő vitte és hozta a munkásokat Orsós távollétében a bíróság szerint. Ő három évet kapott.
Volt, hogy mindössze két szobába ötven embert is bezsúfoltak, akik ételmaradékokon éltek.
hvg.hu
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- A londoni polgármester megkönnyítené az uniós fiatalok munkavállalását 4 hónapja
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 4 hónapja
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- Szorul a hurok a brit munkaadók nyaka körül 8 hónapja
- Tizenegy éve nem emelkedett a tűzoltók alapilletménye 8 hónapja
- London biztonságáért felelős rendőrök adatait lopták el, közel 50 ezren érintettek 9 hónapja
- Mit tehetek, ha nem adják ki a kilépési papírjaim és a fizetésem? 10 hónapja
- Cipősarokkal ütlegelte főnökét, 140 óra közmunkát kapott a kaposvári nő 12 hónapja
- Angliában dolgozik buszsofőrként a volt magyar marketingvezető, nem bánta meg 12 hónapja
- VW-dízelbotrány: Bíróság elé került az első csúcsvezető, és beismerő vallomást is tett 13 hónapja
- Sirálykergetőket keres egy angliai állatkert 1 éve