kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Magas színvonal költséghatékonyan

Az expatok áttelepítése mindig is költséges művelet volt, de a nagyvállalatok hosszútávú stratégiai céljaik megvalósításának egyik eszközeként a soknak tűnő költség általában megtérül. Mi az, amivel egy magas szakértelemmel bíró relokációs cég még költséghatékonyabbá tudja tenni az áttelepülést? - Cziczárdi Györgyit, az Expat-Center ügyvezetőjét kérdeztük.

Cziczárdi Györgyi
- A munkáink során általában azoknál a cégeknél tudtuk a legköltséghatékonyabbá tenni az áttelepülést, ahol stratégiai partnerként kezeltek bennünket. Ezekben az esetekben nemcsak megértettük a cég működését és céljait, de a jövőbeli tervekbe is belelátva olyan ötleket és megoldásokat találtunk ki, amik jelentősen csökkentették a cég kiadásait.

- Tudna konkrét példát is mondani?

- A költöztetéseket és a lakáskereséseket emelném ki most elsősorban. Ez az a két terület, ahol a legtöbb pénz elfolyhat észrevétlenül. Az ügyfél igényeinek a megértésével és a jó szervezéssel rengeteg felesleges költség kikerülhető.

Lakásügyek tekintetében az adott cég szerződéskötési elveinek mentén olyan ötleteket tudunk adni, amivel például csökkenthető annak az esélye, hogy a bérlet végén a tulajdonosok "elfelejtsék" visszautalni a kauciót.

- Ez ennyire jelentős probléma?

- Nagyon gyakori sajnos, és mivel egy cégnek akár 10-20 bérleti szerződése is van, így ez több tízmilliós kintlevőségeket vonhat maga után. Természetesen jogi úton van lehetőség a pénz behajtására, de mindez idő és pénz, amiből mindenkinek kevés van. Meg lehet spórolni mindezt...

De ez csak egy példa volt a sok közül. Általában véve mondhatom, hogy munkánk során mindig a többszörösét spóroljuk meg a cégeknek ahhoz képest, amennyibe a szolgáltatásunk kerül. Ezt a sokéves szakmai tapasztalatunk, a piaci sajátosságok ismerete, valamint a folyamatos fejlesztéseink teszik lehetővé.

- Hogyan tudnak Önökhöz fordulni a cégek?

- A www.expatcenter.hu honlapon illetve az [email protected] emailcímen fordulhatnak hozzánk bizalommal.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk