LMP: a kormány ismerje el, hogy az otthonápolás is munka!
Az LMP azt javasolja, hogy az otthonápolók bérfejlesztésének üteme és mértéke érje el az orvosokét.
Az otthonápolás is munka - jelentette ki az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, az ápolók világnapján tartott sajtótájékoztatóján. Kanász-Nagy Máté elmondta: pártja azt szorgalmazza, hogy a kormány ismerje el munkaként a szeretteiket otthon ápolók tevékenységét, és fizessen számukra is a minimálbérnek megfelelő összeget, akkor is, ha nem gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat gondozzák. Az ápolási díj 45 ezer forint, az emelt szintű mintegy 68 ezer, míg a kiemelt alig több mint 82 ezer forint jelenleg - ismertette. Ez töredéke a minimálbér 232 ezer forintos értékének - jegyezte meg.
Hozzátette: azt is kezdeményezik, hogy április 23. legyen az otthonápolók napja annak tiszteletére, hogy Kossuth Zsuzsanna 1849-ben ezen a napon fogalmazta meg felhívását a magyar nőkhöz, kérve a szabadságharc sebesültjeinek ápolását. A politikus közölte azt is: a szociális vagy egészségügyi intézményekben dolgozó professzionális ápolók megbecsülését is kérik. Azt javasolják, hogy bérfejlesztésük üteme és mértéke érje el az orvosokét.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Munkaviszonyként ismerné el az otthonápolást és gondozást az MSZP 3 éve
- Megduplázódott a házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma 4 éve
- A DK támogatja az ápolási díj összegének minimálbérhez kötését 4 éve
- LMP: kapjanak minimálbért az otthonápolást végzők! 5 éve
- Bővült az ápolási díjra jogosultak köre 5 éve
- LMP: a kormány tegye lehetővé a házi segítségnyújtást végzők szabadságolását 5 éve
- LMP: a gazdasági növekedés is indokolná az otthonápolási díjak emelését 5 éve
- LMP: bizonyos betegségek után automatikusan kellene járnia az otthonápolási díjnak 5 éve
- Kiegészült a gyod szempontrendszere 5 éve
- Az EU új munkaügyi szabályokat fogadott el a szülők és az ápolást végzők számára 5 éve
- Az ellenzék benyújtotta az otthonápolási minimumról szóló határozati javaslatot 5 éve