Kiegészült a gyod szempontrendszere
Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében, miután az elmúlt fél évben többször egyeztetett erről az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta, az autisták esetében bevezetett új szempont a viselkedést és a belátóképességet vizsgálja. Ez ugyan némileg eltér az ápolási, gondozási szükséglettől, de komoly kihívást jelent az érintett családnak, és indokolhatja a gyerekek otthoni ápolását.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla 3 hónapja
- A sérült gyermeket nevelőknek csak 36 százaléka dolgozik 4 hónapja
- Így alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években 5 hónapja
- Pótszabadság-változás: "édeskevés egymondatos előrelépés" 6 hónapja
- Logikus, hogy nem a munkáltató dönt a gyermekek után járó pótszabadságról 6 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Több fizetés az érzelmi munkáért - miért ne valósulhatna meg? 8 hónapja
- Változhat, hogy ki rendelkezzen a gyermek után járó pótszabadsággal 8 hónapja
- A minimálbér szintjére kellene emelni az otthonápolási díjat 9 hónapja
- Mégsem a háziorvosoknak kell majd időpontot kérni a szakrendelésekre 10 hónapja