Bővült az ápolási díjra jogosultak köre
Több mint háromezerrel, 50 700-ról 54 ezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A gyod összege jövőre 24 százalékkal 124 ezer forintra emelkedik, de a kormány célja, hogy az összeg 2022-ig elérje az akkori minimálbér szintjét - hangsúlyozta, hozzátéve: akik 20 évig otthon ápolják gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést is kapnak.
Az államtitkár kitért arra is, hogy januárban minden egyéb ápolási díj összege 15 százalékkal emelkedett, a következő három évben pedig 5-5-5 százalékkal nő majd.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla 3 hónapja
- "A top 3-ba akarunk kerülni": új vezetők, ambiciózus tervek az IDBC-nél 4 hónapja
- Így alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években 5 hónapja
- Pótszabadság-változás: "édeskevés egymondatos előrelépés" 6 hónapja
- Kettős ellenőrzést vezetne be az új vendégmunkástörvény 7 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja
- Több fizetés az érzelmi munkáért - miért ne valósulhatna meg? 8 hónapja
- A Párbeszéd szerint meg kellene triplázni a családi pótlékot 9 hónapja
- A minimálbér szintjére kellene emelni az otthonápolási díjat 9 hónapja
- Mégsem a háziorvosoknak kell majd időpontot kérni a szakrendelésekre 10 hónapja
- Luxemburgban mostantól az egyéni vállalkozóknak is jár az apaszabadság 11 hónapja