Kinevezés a Sanománál
Májustól Gerentsér Imre a magyar és a cseh Sanoma digitális igazgatójaként folytatja pályafutását.
A magyar és a cseh Sanoma digitális igazgatójaként folytatja pályafutását május 3-tól Gerentsér Imre. A szakember magyarországi feladatainak megtartása mellett az új cseh digitális szervezet kialakításában is vezető szerepet tölt majd be. Kiemelt feladata lesz új termékek indítása. Az új struktúra lehetőséget biztosít majd a magyar és cseh Sanoma-vállalatok közötti magasabb szintű együttműködésre.
- A cseh internetes piac viszonylag fejlett, sok a nemzetközileg is érdekes fejlesztésük. Több alkalommal volt már köztünk együttműködés, most ezt fonjuk szorosabbra. A hazai portfóliónkban nagyon sikeres eOldal például eredetileg a cseh kollégák koncepciója, náluk eStranky.cz néven működik a szolgáltatás. A Sanoma Budapest vezető internetes tartalomszolgáltatóként komoly szakmai tapasztalatokkal tudja segíteni a cseh digitális szervezetet - nyilatkozta kinevezésekor Gerentsér Imre.
Gerentsér Imre 2004 óta vezeti a Sanoma Budapest újmédia-divízióját, felügyeli a médiavállalat digitális stratégiáját, irányítja az internetes fejlesztéseket és a mobilmédia-üzletágat.
- A cseh internetes piac viszonylag fejlett, sok a nemzetközileg is érdekes fejlesztésük. Több alkalommal volt már köztünk együttműködés, most ezt fonjuk szorosabbra. A hazai portfóliónkban nagyon sikeres eOldal például eredetileg a cseh kollégák koncepciója, náluk eStranky.cz néven működik a szolgáltatás. A Sanoma Budapest vezető internetes tartalomszolgáltatóként komoly szakmai tapasztalatokkal tudja segíteni a cseh digitális szervezetet - nyilatkozta kinevezésekor Gerentsér Imre.
Gerentsér Imre 2004 óta vezeti a Sanoma Budapest újmédia-divízióját, felügyeli a médiavállalat digitális stratégiáját, irányítja az internetes fejlesztéseket és a mobilmédia-üzletágat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Új vezető a Libri-Bookline élén
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Az önismeret nem egy könnyed séta, hanem igazi pokoljárás lehet 1 éve
- A szemétszállítók bére 16 százalékkal nő a Budapesti Közműveknél 1 éve
- Biztosan fel kell adniuk valamennyit az életszínvonalukból a minimálbér felett keresőknek 2 éve
- Covid-oltás: kérdések a kötelező fizetés nélküli szabadságról 3 éve
- Palkovics: semmilyen káros hatással nem járna a 250 ezres szakmunkás minimálbér 3 éve
- 17 szakápoló és 3 orvos mondott fel a Szent Imre Kórház intenzív osztályán 3 éve
- Minimálbér 2021: minél később születik megállapodás, annál nagyobbat vesztenek a munkavállalók 3 éve
- A munkaerőpiaci járulék megszüntetését javasolják 3 éve
- Vezérigazgatót cserélt a horvát és a magyar METRO 4 éve
- Palkovics inkább a német kurzarbeit modelljét támogatná 4 éve
- A Főtáv új vezetője az FKF dolgozói között osztja szét a fizetését 4 éve