kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A Főtáv új vezetője az FKF dolgozói között osztja szét a fizetését

A Blikk információi szerint Mártha Imre, a Főtáv új vezetője a másik munkahelyén szerzett fizetését a cég fizikai dolgozói között osztja szét.

Mártha Imrét, a Főtáv új vezérigazgatóját tavaly év végén nevezte ki Karácsony Gergely főpolgármester, de emellett ő a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. felügyelőbizottsági elnöke is. A Blikk arról ír, hogy utóbbi pozícióval bruttó 322 ezer forintos tiszteletdíj jár, amit az elnök nem vesz fel.

A cikk szerint Mártha a pénzt minden hónapban szétosztja a közterületes cég fizikai dolgozói között, mégpedig úgy, hogy az üzemi tanács kiválasztja a hónap dolgozóit (5 főt) és és ők kapják egyenlő arányban - fejenként 64400 forintot.

Blikk
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk