Biztosan fel kell adniuk valamennyit az életszínvonalukból a minimálbér felett keresőknek
Megkezdődtek a 2023-as minimálbérre vonatkozó tárgyalások. Az már biztosnak látszik, hogy az inflációnál nagyobb béremelés nehezen kivitelezhető, a magasabb bérkategóriákban pedig a fizetésük vásárlóértékéből jövőre mindenképpen fel kell majd valamennyit adniuk az embereknek.
Elkezdődtek a 2023-as bérekről szóló tárgyalások a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány között. A minimálbérre, a garantált bérminimumra, illetve a béremelési ajánlásra egyik tárgyalófél részéről sem érkezett konkrét javaslat. Ennek pedig a legfőbb oka a rendkívül bizonytalan gazdasági helyzet. A szakszervezetek is látják, hogy hiába magas, már 20 százalék feletti infláció, miközben szárnyalnak az energiaárak, így sokszor a cégeknél már a működőképesség megmaradása a tét - írja a Portfólió.
A legfontosabb cél most az, hogy megőrizzük a minimálbérből élők életszínvonalát, és azt a létminimum felett tartsuk - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a lapnak.
Itt követheti nyomon a minimálbér alakulásának folyamatát az elmúlt években.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja
- Megéri zeneszerzőnek lenni? - infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Mutatjuk, mely országok vezetik az inflációversenyt az EU-tagállamokban 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Újabb bérajánlatot tett a dolgozóknak az Audi Hungária 2 hónapja