Kétmilliárd forint pályázati pénz segíti az autisták foglalkoztatását
A kormány 2 milliárd forintot biztosít az új Széchenyi Terv keretében az autizmussal élő emberek életminőségének javítását célzó hálózat kiépítésére, továbbá az autisták és más, megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítésére. Ebből egy 1,2 milliárd forintos pályázat indul útjára most. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az autizmus világnapján jelentette be Tatán - írja az Emberi Erőforrások Miniszériumának (EMMI) közleménye.
Az autizmussal és autisztikus spektrumzavarral élők társadalmi beilleszkedése érdekében komplex, több ágazatot is érintő megközelítést célszerű alkalmazni, amely a köznevelési, foglalkoztatási és szociális ellátási területet is egyaránt érinti.
A probléma jelentőségére hívja fel az ENSZ a figyelmet, a minden évben április 2-án megrendezendő Autizmus Világnapján, amikor számos középületet világítanak meg kék színnel, így Magyarországon az Országház kupolája is kékbe borul csakúgy, mint a londoni Big Ben, a párizsi Eiffel-torony és a római Colosseum.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az autizmussal élőket támogatva ezen a napon jelentette be, hogy az autista és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására és az őket foglalkoztató munkahelyek teremtésének elősegítésére 1,2 milliárd forintos pályázatot indít útjára a kormány.
A munkahelyteremtő pályázat célja, hogy infrastrukturális fejlesztések támogatásával hozzájáruljon az aktív korú autisták, valamint a más, aktív korú megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztathatóságának növekedéséhez, ezzel segítve társadalmi és munkaerő-piaci integrációjukat, a társadalmi életben való aktív részvételüket.
A másik, már korábban elindult 800 millió forintos keretösszegű szakmai tanácsadó projekt hozzájárul ahhoz, hogy az autizmussal élő személyek felkészültek legyenek a munkavállalásra, és a lehető legnagyobb önállóságra tegyenek szert. A tanácsadás a társadalmat és az ellátórendszert is szeretné felkészíteni az autizmussal élők befogadására.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja