Balog Zoltán távozik, nem lesz önálló oktatási minisztérium
Az emberi erőforrások miniszterével készített interjút az Origo, amiből egyértelműen kiderül Balog Zoltán távozik a posztjáról, mivel nem tudott megegyezni a miniszterelnökkel az általa javasolt változásokról. Az már biztosnak látszik, hogy nem lesz önálló oktatási minisztérium, de hogy ki lesz az EMMI "főnöke" azt még nem lehet tudni - írja az eduline.
Balog nem marad munka nélkül, a Polgári Magyarországért Alapítványt fogja vezetni, melyre elmondása szerint eddig kevés ideje jutott a miniszteri munka mellett. "Itt az idő, hogy olyan munkát végezzek, mely kevesebb napi szintű kitettséget jelent a nyilvánosságnak, s több intellektuális lehetőséget, kihívást nyújt."
Balog három nevet javasolt Orbán Viktornak, de hogy ki lesz az utódja, azt egyelőre nem árulta el. A HVG Novák Katalint, családügyi államtitkárt tartja a legesélyesebbnek. De információk szerint akár Palkovics László, oktatási államtitkár is lehet az EMMI új vezetője. A lap szerint Palkovics azért lehet esélyes, mert korábban egy interjúban azt mondta 2018-tól nem kíván már második ember lenni a tárcánál. Orbán Viktor korábban "pitbulldózereként" is emlegette Palkovicsot, aki szerinte átlag feletti munkabírású, és „mindenhez is értő”.
Fotó: Wikipedia
eduline/Origo/HVG
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Budapestről is lehet nemzetközi karriert építeni: Charise Le a Schneider Electric globális HR igazgatója 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 3 hete
- Szakemberhiány miatt szünetel több vizsgálat az Oroszlányi Szakrendelőben 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja