kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Balog: biztos alapokon nyugvó, versenyképes felsőoktatás a cél

A felsőoktatásról tartott sajtótájékoztatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy biztos alapokon nyugvó, állami és közösségi forrásokból egyaránt táplálkozó, a nemzetközi és a munkaerőpiaci igényekhez igazodó felsőoktatási rendszert akarnak teremteni - írja az MTI.

images

Balog Zoltán kiemelte: jövőre plusz 117 milliárd forintot fordít a kormány az oktatásra, ezen belül 37 milliárdot a felsőoktatásra. Fontosnak nevezte, hogy ebből 15 milliárd jut kutatásra, fejlesztésre, ami korábban nem látott kutatási lehetőséget teremt az egyetemeknek.

A felsőoktatási intézményekben 2,5 milliárd forintnyi a mínusz, a kifizetetlen számla, míg 250 milliárd a plusz, a rendelkezésre álló keret. Ez a biztos alap, ez jelzi, hogy "európai szinten is újra helyzetbe hoztuk felsőoktatást" - mondta.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy tovább folytatódik a felsőoktatási oktatói, kutatói, tanári bérrendezés, ami 2017-ben mintegy 14 ezer embert érint.
Elmondta, hogy tovább emelkedett a felsőoktatásba felvettek száma, ezen belül nőtt a külföldi hallgatók aránya. A legtöbben első helyen a gazdaságtudományok, a pedagógusképzés és a műszaki képzési terület valamely szakját jelölték meg. 1517 hallgatónak van a pedagógusképzésben Klebelsberg Képzési Ösztöndíja. Magyarország jövője szempontjából fontos eredménynek nevezte, hogy az utóbbi három évben megduplázódott a roma fiatalok száma a felsőoktatásban.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a 2011-ben létrehozott Új Nemzeti Kiválóság Program keretében 1,7 milliárd forintot fordítottak évente egyetemi hallgatók, doktoranduszok kutatásainak támogatására a központi költségvetésből. Ez az összeg 2016-ban 2,2 milliárdra nőtt, 2017-ben négymilliárdra, jövőre pedig 27 milliárd forint fordítanak kutatásra. Hozzátette: a kutatásokat nem normatív, hanem kiválósági alapon támogatják, a már most is magas színvonalú kutatások továbbfejlesztése a cél. A hosszú távú támogatások során követik majd a nemzetközi szinten elért eredményeket is - tette hozzá.

Palkovics szólt arról is, hogy az európai uniós EFOP-pályázatokon keresztül további 130 milliárd forintnyi támogatás áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére. E pályázatok kiírása során fontos volt a piaci igények beépítése a felsőoktatási stratégiába, az, hogy az intézmények legyenek képesek kutatási szolgáltatást nyújtani a környezetükben működő vállalatoknak.

Kitért arra: a felsőoktatási rendszer kiegyensúlyozatlan, az úgynevezett a mtmi-területekre, vagyis a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai képzésekre lényegesen kevesebben jelentkeznek, mint humán szakokra, a gazdaság viszont éppen az mtmi-szakon végzett szakembereket igényli. Ezért a pályázati konstrukciók jelentős része alkalmaz valamiféle pályaorientációs, illetve az egyetemre bejutást megkönnyítő lehetőséget.

MTI
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk