Így reagált a BMW a debreceni gyárat is érintő hírekre
A német Handelsblatt szerint veszélybe került a bajor autógyár magyarországi fejlesztése, a BMW azonnal válaszolt, munkatársa a német sajtóban megjelentekkel ellentétben magyarországi kapacitásbővülésről beszélt - írja az Infostart.hu.
A német Handelsblatt alapján több portál is átvette a hírt, miszerint veszélybe kerülhet a BMW debreceni beruházása, amelyben a bajor vállalat egymilliárd euróból építené fel üzemét és gyártana le évente 150 ezer járművet.
Ennek oka a beszámolók szerint a BMW és az autógyártás gyengülő teljesítménye. Közben a BMW Magyarország kommunikációs munkatársa - reagálva a megjelentekre - az InfoRádióban elmondta: további kapacitásbővülést hoz majd Magyarországon az új gyár.
Salgó András hozzátette: az új gyár további kapacitásbővülést hoz majd a cég globális gyártóhálózatában. Kínai, mexikói és az USA-ban történt beruházásaik után tovább erősítik európai aktivitásaikat."
Infostart
Ennek oka a beszámolók szerint a BMW és az autógyártás gyengülő teljesítménye. Közben a BMW Magyarország kommunikációs munkatársa - reagálva a megjelentekre - az InfoRádióban elmondta: további kapacitásbővülést hoz majd Magyarországon az új gyár.
Salgó András hozzátette: az új gyár további kapacitásbővülést hoz majd a cég globális gyártóhálózatában. Kínai, mexikói és az USA-ban történt beruházásaik után tovább erősítik európai aktivitásaikat."
Infostart
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja