Horvátország is kötelezővé teszi az oltást az egészségügyi dolgozóknak
Október elejétől minden egészségügyben és szociális ellátásban dolgozónak rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel a munkavégzéshez - közölte Vili Beros horvát egészségügyi miniszter.
"Alapvető célunk és jogi kötelezettségünk, hogy a lehető leghatékonyabb módon megakadályozzuk a vírus betörését az egészségügyi- és szociális ellátó rendszerbe" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel védeni akarnak mindenkit, nem pedig büntetni.
Tiszteletben tartják mindenki választását, ezért az alkalmazottak eldönthetik, beoltatják-e magukat vagy háromnaponta koronavírus-tesztet végeztetnek el.
Azok, akik megtagadják a tesztelést, elsősorban saját maguknak okoznak problémát, de a rendszernek is, amelyben dolgoznak. "A munkafelvétel lehetetlenné válásával gondot okoznak az intézménynek, amelynek meg kell oldania a helyettesítést, az igazolatlan távolmaradással pedig saját magukat fosztják meg a juttatásoktól" - mutatott rá a miniszter, és egyben reményét fejezte ki, hogy ilyen eset nem lesz.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 789 718-an kaptak védőoltást - a jogosultak 44, a felnőtt lakosság 53 százaléka -, közülük 1 677 846-an már a második adagot is felvették.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja