Helyi sajátosságokkal indul a LinkedIn kínai változata
Kínai nyelven is elérhető a hét elejétől a LinkedIn, a munkakapcsolatok építésére specializálódott közösségi portál, a cenzúra miatt ugyanakkor annak a helyi sajátosságokhoz kell igazodnia.
A vállalatnak ugyanakkor a központi cenzúra miatt számos, a világ más pontjain elérhető szolgáltatásának nyújtásáról le kellett mondania kínai nyelvű oldalának bevezetésekor. A honlapon a tagok által közzétett újságcikkeket, információkat cenzúrázni fogják, a portálon nem lesz lehetőség nagyobb számú résztvevőt egybefogó csevegőszobák kialakítására, és az egyes aktivisták regisztrációját is bizonyosan ellehetetlenítik majd.
A kormány által a külföldi cégek részéről való meghajlást követelő „helyi sajátosságok” miatt korábban már több nagy vállalat – például a Google, a Yahoo vagy a Facebook - is a kínai piacról való távolmaradást választotta. A cenzúrával kapcsolatban Jeff Weiner internetes blogbejegyzésében úgy fogalmazott: a LinkedIn a kifejezés szabadságát támogatja és alapvetően ellenzi a kormányzati cenzúrát. Ennek ellenére szavai szerint nem kívánják megfosztani a kínai lakosságot a portál nyújtotta előnyöktől, a cenzúrát pedig „csak akkor és abban a mértékben alkalmazzák, ahogyan arra szükség lesz”.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa 2 hónapja
- Kik a magyar influencer vezetők a Linkedinen? 7 hónapja
- "Kína Szilícium-völgyében" tárgyal Orbán Viktor 8 hónapja
- 400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével 8 hónapja
- Kína nem közli többé az egyre rosszabb munkanélküliségi adatokat 10 hónapja
- Inkább munkanélküliek maradnak a kínai fiatalok, mintsem alantas munkákat végezzenek 11 hónapja
- Nagy a baj a kínai gazdaságban, rekordot dönt a fiatalokat sújtó munkanélküliség 11 hónapja
- Ekkora a munkanélküliségi ráta Kínában 11 hónapja
- LinkedIn csalások és az álláskeresés veszélyei: tippek az online biztonsághoz 12 hónapja
- Visszatértek a könyvtárakba az olvasók 12 hónapja
- Béremeléssel toboroznak a világ legnagyobb iPhone-gyárába 13 hónapja