kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Hány nyelvóra kell a középfokú nyelvvizsgához?

Nem mindegy, ki melyik nyelvvizsgán teszi próbára tudását, ugyanis csak angolból több mint huszonhat akkreditált vizsgarendszer van Magyarországon - írja a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu.

Szerdán kezdődött a Debreceni Nyelvi Nap, amelyet 2008 óta rendeznek meg évente, és alkalmanként mintegy ötszáz fiatal tájékozódhat az idegennyelv-tanulási és vizsgázási lehetőségekről. Ma már nem csak a nyelviskolákból, hanem a különböző vizsgatípusokból is bőséges a választék - mondta el Sinka Andor, a nyelvi nap programszervezője, a debreceni Nyelviskola Kft. ügyvezető igazgatójától. A szakember tudomása szerint csak angolból több mint huszonhat akkreditált vizsgarendszer van Magyarországon, az összes nyelv tekintetében ez a szám harmincöt fölött van. Elvileg minden nyelvvizsga a Közös Európai Referenciakeret (KER) nevű rendszerhez igazodik. A nyelvvizsgák között azonban mindig vannak különbségek: például van ahol párban vizsgáznak az indulók, van ahol lehet szótárt használni, van ahol nem, illetve léteznek általános és szakmai vizsgák is. Sinka Andor szerint fontos, hogy mindenki a saját tudásának, erősségeinek megfelelő típust válasszon.

A szakemberek szerint a nyelvtanulás egyetlen titka a szorgalom és a kitartás. "Le kell ülni, csinálni kell" - mondta Sinka Andor, aki úgy látja, az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy például egy angol középfokúhoz átlag mennyi munka szükséges. A Debreceni Nyelvi Nap programszervezője szerint annak, aki egyáltalán nem ismeri az angol nyelvet, nagyjából 550-600 tantermi órára és legalább ugyanennyi otthoni tanulásra van szüksége a sikeres középfokú nyelvvizsgához.

Kossuth Rádió/hirado.hu





  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek