Horvátországban drasztikusan emelik a bértámogatást
Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő.
A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatja.
Ezen vállalatok dolgozói 2000-től legfeljebb 4000 kunáig (193 000 forint) terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest - magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma.
A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk.
A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna (14-17 milliárd forint), a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni. Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program 2 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 4 hónapja
- Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban 5 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- Jobbik: magyar adófizetői pénzből ne vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány! 10 hónapja
- Így áll most Horvátország történetének eddigi leghosszabb sztrájkja 11 hónapja
- Újabb elbocsátási hullám indul a Microsoftnál 11 hónapja
- Elfogadták a törvényt, ami miatt ötezer tanár mondhat fel 11 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve